„Nagyon féltem a szerepléstől” – Interjú Tóth–Orosz Bettinával

2007-ben láthatta a közönség először. Már akkor is sejtettük, hogy ez a fiatal lány még sokra viszi. Azóta eltelt jó pár év. Eddigi életútja nem volt egyszerű, viszont céltudatossága, határozottsága, szép hangja megmaradt. Azt hiszem, a beszélgetésünk után is leginkább ez jut róla eszembe: még sokra viszi.

– Már gyerekkorodban is elvarázsoltál mindenkit a hangoddal?

– A zene mindig jelen volt az életemben. Hamarabb kezdtem el énekelni, mint beszélni. Eleinte, az óvodában népdalokat dúdolgattam. Az udvarunk mindig tele volt a hangommal. Nagyon szerettem hintázni, és közben szünet nélkül énekeltem. A hangomat egyébként örököltem, hiszen édesapám a hetvenes években basszusgitárosként és énekesként tagja volt egy zenekarnak. A gitár mellett zongorázni is tud. Verseket, dalokat ír.

– Hol születtél, hol nőttél fel?

– Békéscsabán születtem, Váriban nőttem fel. Kétéves koromban a szüleim elváltak, így én Váriban maradtam, ahol jóformán a nagymamám nevelt, mivel anyukám Budapestre ment dolgozni. Sok időt töltöttem Benében is, ahol édesapám lakott. A mai napig remek a kapcsolatunk, sokat foglalkozott velem. Rengeteget zenéltünk együtt: ő gitározott, közben együtt énekelgettünk.

– Az iskolában szeretted az énekórát?

– Persze. Nagyon szerettem, főleg a népdalok miatt.

– A népdalok megmaradtak, vagy felváltotta azokat valami más?

– A beregszászi főiskolán egy kiállítás megnyitója alkalmából, például, népdalokat adtam elő. De énekelek Adele-, Queen-, Rúzsa Magdi-dalokat, és van saját szerzeményem is. A stílusom eléggé sokrétű, igyekszem a rendezvényhez igazodni. Nagyon szeretem a rockzenét is. Volt egy rock-zenekarunk. Igazán nagy élmény volt velük játszani. Amikor az ember mellett ott dübörög egy gitár és egy basszusgitár, mögötte meg egy dob… Hát az őrület!

– Mikor kezdtél komolyabban foglalkozni az énekléssel?

– A gimnáziumi évek alatt viszonylag visszahúzódó lány voltam. Nem mertem énekelni szólóban, csak az énekkarral. Nagyon féltem a szerepléstől. Egyik alkalommal – még az általános iskola alatt – egy verset kellett elmondanom, és annyira izgultam, hogy elájultam.
Tizenhat éves voltam, amikor édesapám elvitt Nagyberegre Babics János Mókusékhoz, az Integrál együtteshez, hogy hallgassanak meg. Azt mondták, hogy van tehetségem az énekléshez, jó hangom van. Jancsi kezdett el biztatni, tanácsokkal látott el. Velük léptem fel először egy nagyberegi falunapon, majd Kígyóson, aztán több ezer fős közönség előtt Dédában 2008-ban – ez hatalmas élmény volt.
Az első komolyabb fellépésemre 2011-ben került sor Váriban a töltöttkáposzta-fesztiválon, ahol 10-11 dalt énekeltem el. Felléptem egy jótékonysági koncerten is a beregszászi művelődési házban, ahol öt dalt adtam elő.

– A tizenhatodik év – ez már a pályaválasztás időszaka. Milyen szakma járt az eszedben leginkább, érdekelt a zenei pálya?

– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt a nagy álmom, de a felvételi követelmények nagyon komolyak voltak, én pedig egy baleset miatt három év zongorázás után otthagytam a zeneiskolát. Budapestre nem volt elég a szép hang, sokkal több kellett. Nem hittem abban, hogy a hiányosságok ellenére is felvesznek, így meg sem próbáltam. Végül is a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás szakára jelentkeztem 2008-ban. A tanulmányaimat nem fejeztem be, mivel megszületett kisfiam, Zalán. Nem bánom, hogy így alakult, mert éreztem, hogy a gazdaságtudomány távol áll tőlem, nem szerettem a számolgatást. Én közben is verseket, dalokat írtam, karaoke-bárokba jártam, hogy énekelhessek. Ott kaptam is visszajelzéseket, nagyon tetszett nekik a hangom. Egyszer az utcán énekeltem egy Queen-dalt, az is nagy siker volt: többen elismerték a tehetségemet.

112227_1

– Tanulmányaid megszakítása ellenére Budapesten maradtál?

– Mivel Zalán apjával még a kisfiam születése előtt megszakadt a kapcsolatom, így anyukámhoz költöztem, aki ott dolgozott a fővárosban. Amikor Zalán körülbelül másfél hónapos volt, visszajöttünk Váriba nagymamámhoz.

– És jelentkeztél a beregszászi főiskolára. Miért szerettél volna pedagógus, alsós tanító néni lenni?

– Ennek külön története van. Zalánon észrevettük, hogy lassú a mozgásfejlődése, ezért Budapestre utaztunk kivizsgálásra a fejlődés-neurológiai osztályra. Az orvosok mindent rendben találtak, viszont találkoztam olyan édesanyákkal, akik nagyon nehéz helyzetben voltak: a gyermekük sérült volt. Akkor döntöttem el, hogy én egyszer az ilyen gyerekeken szeretnék segíteni. Budapesten lenne lehetőségem kitanulni ezt a szakmát, ami egy pár hónapos képzést jelent, viszont ehhez előképzettség szükséges. Ezért választottam a tanítói szakot. A magyarországi képzés drága, egyelőre nincs elég pénzem arra, hogy elvégezzem, ezért most még ötödik évfolyamon magyar szakon folytatom a tanulmányaimat. A magyar mindig is érdekelt, jól ment, sok versenyen vettem részt sikeresen.

– Tanulsz, közben férjhez mentél, édesanya vagy, énekelsz, emellett dolgozol is. Nem sok ez egyszerre?

– Egy éve vagyok férjnél. A Pulzus Rádióban nem olyan rég dolgozom, ott hírszerkesztőként tevékenykedem. Leginkább azért nehéz, mert nemrég halt meg a nagymamám, ami egyrészt nagyon megviselt, másrészt sok lett hirtelen a feladat, a házimunka, a főzés is az én dolgom lett. Így valóban kevés időm marad a zenére, de igyekszem helyesen beosztani az időmet.

– Visszatérve a zenéhez: mostanában hol lépsz fel?

– Legutóbb Kisbégányban és Nagybégányban jártam, falunapokon énekeltem. Kisbégányban a kisfiam is fellépett, mert mindenáron énekelni szeretett volna. Hatalmas tapsot kapott. Úgyhogy ez már kezd családi vonássá válni. Ha a zenei pályát választaná, igyekszünk majd minden támogatást és segítséget megadni neki.

– Legközelebbi koncerted?

– Októberben a Family étteremben lesz egy nyugdíjas-találkozó, amelyen budapesti vendégek is részt vesznek. Erre örökzöld magyar slágerekkel készülök.

– A fellépések alatt mennyire tudod átélni az adott dal szövegét?

– Amióta jobban megy a technikai része, azóta jobban oda tudok figyelni a szövegre, az érzéseimre és a dal mondanivalójának, hangulatának átadására, jobban átélem az éneket, s ez jó hatással van a közönségre. Láttam már könnyezni embereket, akik engem hallgattak. Ez nagyon jó érzés, mivel látom, hogy sikerült valamit átadnom másoknak is, pozitív élményt nyújtani számukra. Attól kezdve más már nem is érdekel.

– A férjednek szoktál énekelni otthon?

– Persze, ő nagyon szereti. Biztat is mindig, az ötleteimet is támogatja.

– Milyennek látod Tóth-Orosz Bettinát tíz év múlva? Sérült gyerekekkel foglalkozik, magyartanár vagy énekel?

– Nagyon érdekes kérdés. Talán magyartanár egy suliban, aki az órán énekel a gyerekeknek… Szeretnék többet foglalkozni az énekléssel. Jó lenne egy esküvői zenekart összehozni, hogy pénzt is tudjak keresni azzal, amit igazán szeretek, és ami boldoggá tesz.
Az egyik ismerősömmel készülünk egy projektre, amely még Kárpátalján ismeretlen dolog, de egyelőre nem árulom el, hogy mi az.

– Énekesnőnek tartod magad?

– Egyszer egy koncert után három kislány autogramot kért tőlem. Jólesett, de nagyon meglepődtem. Én még mindig ott tartok, hogy énekesnő szeretnék lenni. Jelenleg csak egy énekelni szerető ember vagyok.

– Mitől válik egy énekelni szerető ember énekessé?

– Ha képes vagyok arra, hogy ne csak szépen elénekeljek egy dalt, hanem komoly üzenetet tudjak közvetíteni a hallgatóság felé, és érzéseket tudjak belőlük kiváltani. Ha sok helyre hívnak fellépni, ha már sokan ismernek. Ha, például egy falunapon, kiválok a többi fellépő közül. Ha nemcsak kitölteni szeretnének egy programot a koncertemmel, hanem konkrétan rám kíváncsiak. És ha saját dalaimat adhatom elő, melyeket a közönség szeret és vár.

– Van-e példaképed?

– Rúzsa Magdi. Ő példaértékű számomra. Nagyszerű, amit csinál. Minden szempontból: életfelfogása, hangja, dalai, egyedi stílusa. Nagyon szeretem Pinket, ő is igazi egyéniség, akinek minden dalszövege mondanivalót rejt.

– Énekelsz Rúzsa Magdi-számokat is. Nem szokták mondani, hogy hasonló a hangotok?

– Mondták már többen is, hogy hasonlít a hangunk és a stílusunk is, ami óriási dicséret számomra.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma