Forrás: rkc-perechin.ucoz.ua

Kárpátalja anno: a felsődomonyai Sarlós Boldogasszony templom

Sarlós Boldogasszony ünnepét tartja július 2-án a római katolikus egyház. Ezen a napon arról az eseményről emlékeznek meg, amikor az áldott állapotban lévő Szűz Mária meglátogatta rokonát, az ugyancsak gyermeket váró Erzsébetet.

A második vatikáni zsinat az ünnepet áthelyezte május 31-re, de Magyarországon és a magyar ajkú vidékeken megmaradt az eredeti dátum.

Sarlós Boldogasszony napja a magyar hagyományban szorosan kapcsolódik a búza betakarításához. A régi időkben ezen a napon a pap megáldotta az aratási szerszámokat, valamint gyógynövényszentelést is tartottak. Úgy hitték, hogy az ekkor gyűjtött füvek hatásosak női betegségek ellen. Szeged környékén fodormentát szenteltek, melyből később gyógyteát főztek, valamint a halottak koporsójába is tettek belőle. Máshol búzakalászból koszorút fontak, mellyel aztán a szobát díszítették. Az Ipoly mentén úgy tartották, hogy ha Sarlós Boldogasszony napján esik az eső, utána még 40 napig esni fog.

Kárpátalján az Ungvártól északra, az Ung-folyó völgyében fekvő Felsődomonya római katolikus templomában is ezen a napon ünnepel a közösség. A kőtemplomot 1761. május 19-én szentelték fel Sarlós Boldogasszony tiszteletére. Az építési költségeket gróf Playi Ferenc állta.

Az épületet 1857-ben, Orjáscsi Mihály plébános idején teljesen felújították, majd 1887-ben a királyi kincstár költségén helyreállították a tornyát is.

A kommunista érában sem engedték bezárni a felsődomonyai templomot, melyen 2006-ban végeztek utoljára javításokat.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma