Kezdőlap » Sorozatok » Kárpátalja anno » Kárpátalja anno: a gázlói Szent Mihály kolostor
Fotó: www.karpatinfo.net

Kárpátalja anno: a gázlói Szent Mihály kolostor

A görögkatolikus egyházban ma tartották Szent Mihály arkangyal és az összes mennyei erők ünnepét. Mihály arkangyal jelentős tisztelettel bír Kárpátalján, több templom és kolostor is a titulusát viseli.

Közülük ezúttal a Huszti járásban lévő gázlói kolostorral ismerkedhetünk meg.

A Huszttól 38 kilométerre fekvő Gázló erdejében 1725-ben kolostort építettek Szent Mihály arkangyal tiszteletére. A hagyomány szerint kegyura a Drakula néven ismert Draga gróf apja vagy nagyapja lehetett.

A kolostor alapjainak kiásása közben a munkások egy hatalmas oltár alakú kődarabra bukkantak. A régiek ezt azzal magyarázták, hogy korábban ugyanezen a helyen egy másik kolostor állt, ahonnan egy alagút vezetett el a Técsői járáshoz tartozó Uglyába.

Az 1725-ben felépített kolostor 1870-ben semmisült meg, a helyiek állítása szerint az épület  leégett, a benne élő 130 szerzetes pedig meghalt. A régi monostor helyén a falusiak egy keresztet állítottak.

Az új épület alapozását 1934-ben kezdték el. Jelenleg ortodox női kolostor működik benne. A kolostor területén fakad egy szent forrás, melynek vize állítólag csodálatos hatással rendelkezik.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Gázló, kolostor
Kárpátalja anno: kozákok a Latorcában

Az 1920-as években készült Munkácson a fent látható felvétel.

Close