Kárpátalja anno: a munkácsi református templom

A közismert prédikátor, Kálmáncsehi Sánta Márton terjesztette el a reformáció tanait a XVI. század első felében Munkácson. Az írások szerint 1532-ben már saját egyházközsége volt a munkácsi reformátusoknak, akik a következő évtizedekben az iskoláiknak és a szegénygondozásuknak köszönhetően egyre jobban megszilárdították jelenlétüket a Latorca-parti városban.

Sorsuk 1660 után fordult rosszra, amikor a katolikus hitre visszatért Báthory Zsófia üldözni kezdte a protestánsokat. Templomukat elvették, papjukat elüldözték. A hívek ekkor egy jobbágyházban végezték a szertartásokat, de onnan is elkergették őket. Egy ideig a szabad ég alatt tartották alkalmaikat, majd Keresztúri Miklós helyi birtokos felajánlotta nekik a csűrjét. Ezt az épületet később imaházzá alakították át, azonban azt sem használhatták sokáig, mert 1703-ban az osztrákok felgyújtották a házat.

A reformátusok nem adták fel, 1708-ban egy 10,5 méter hosszú, 6,5 méter széles és 2,84 méter magas fatemplomot emeltek Munkácson.

Bő egy évtized múlva azonban erre az épületre is a pusztulás várt: 1720-ban a császári erők lerombolták.

Két évtizeden át nem volt saját épületük a munkácsi reformátusoknak. Végül 1742-ben engedélyt kaptak egy szalmával fedett kis imaház megépítésére.

Megpróbáltatásaik 1790-ben értek véget, amikor II. József császár engedélyt adott a templomépítésre. Öt év múlva már állt az 500 férőhelyes Isten háza, igaz, még torony nélkül. Ez utóbbit három év múlva tették rá a templomra, de az ünnepélyes átadón az ágyúlövés hatására az ledőlt, s csak 1815-ben építették fel újra.

A templom után 1839-ben parókiát is kapott az egyházközség, valamint földekkel, szőlőskerttel bővült a gyülekezet tulajdona.

A hívek szorgalmának köszönhetően a templom belsője is egyre szebb lett: 1852-ben egy Rieger orgonával szerelték fel, 1870-ben úrasztala bársonyterítőt kapott.

A második világháború után a templom is állami tulajdonba került, csak használatra kapta meg a gyülekezet.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma