Kárpátalja anno: a ruszinok Krúdy Gyula szemével

Magyarországon az 1918. évi X. néptörvény foglalkozott az északkeleti Felvidéken élő ruszinok sorsával. A törvény autonómiát ígért nekik, Ruszka Krajna név alatt. Budapesten meg is alakult 1918 decemberében a ruszin minisztérium, melynek vezetésével Szabó Oresztet bízták meg. Emellett Munkács központtal a Ruszka Krajna kormányzójává nevezték ki Stefán Ágostont.

Ám a ruszinok autonómiája mégsem valósulhatott meg. Tomáš Garrigue Masaryk csehszlovák köztársasági elnök már 1918 szilveszterén bejelentette, hogy a kárpátaljai ruszinok Csehszlovákiához csatlakoznak.

Ennek jegyében 1919 januárjában a csehszlovák katonaság elfoglalta Ungvárt és az ungi területeket, a Felső-Tisza vidéke pedig román fennhatóság alá került.

Az 1919. szeptember 10-i saint-germaini szerződés, majd az 1920. június 4-i trianoni béke véglegesítette a csehszlovák megszállást, és az északkeleti Felvidéket Podkarpatszka Rusz néven a Csehszlovák Köztársasághoz csatolta.

A csehszlovák fél ugyan kötelezettséget vállalt, hogy biztosítja a ruszinok autonómiáját, ám ennek nem tett eleget.

Krúdy Gyula az 1918. évi X. néptörvény megjelenésekor kezdett hozzá a Havasi kürt, Ruszin-Krajna kistükre című munkájának megírásához, melyben a ruszin népet akarta megismertetni a magyar olvasókkal. A 96 oldalas könyv eredetileg Ungváron került volna nyomdába 1919 januárjában, ám a várost akkorra megszállták a francia idegenlégiósok, ezért a művet Budapesten adták ki.

Krúdy számos irodalmi műfajt – néprajzi leírás, karcolat, riport – felhasznál a ruszinok bemutatásához.

Szemléletesen vázolja az erényeiket – becsületesség, vallásosság, szerénység –, de beszél a hiányosságaikról – részegeskedés, babonaság, írástudatlanság – is.

Íme, egy részlet a könyvből:

„Európa legszegényebb népéről, a kétszázötven napos böjt nemzetéről, a ruszinokról írunk.

Egy kis nemzetről, amelynek sehol a világon nincsenek barátai, sem ismerősei. Magányosan, zajtalanul él égbenyúló hegyei között. Hírt ritkán kapunk róla, mert lármát nem üt, hangosan nem kér, szelíd, jámbor, mint tehénkéi, ájtatos, mint a bibliai pásztor. Születnek, élnek, meghalnak, mint a madarak az erdőn, anélkül, hogy valamit is megláttak volna a nagyvilágból, erényeiket az istenfélelem kormányozza, szegénységüket a lemondó alázat; megnyugszanak sorsban, az örök emberi életben, amelynek napja egyformán süt szegényre és gazdagra; egy nép, amelynek hírét soha sem halljuk, csak a szenvedők között; egy kis nemzet, amely soha sem lázadt, mindig csak tűrt és hallgatott; egy kis ország, amely a legszegényebb és legjámborabb.”

(Krúdy Gyula könyve megtalálható a szervezés alatt álló Bendász István Görögkatolikus Levéltár és Könyvtár állományában.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma