Kárpátalja anno: a Szent László-vándordíj Munkácson

Munkács egész lakossága számára nevezetes nap volt 1940. június 13-a. A budapesti rádió helyszíni közvetítésének köszönhetően a város labdarúgást szerető közönsége együtt örülhetett a munkácsi felsőkereskedelmi iskola focistáival, akik a fővárosi BEAC-pályán megnyerték a Szent László-vándordíj első kiírásának döntőjét, maguk mögé utasítva a kaposvári gimnazistákat.

Az eseményről és a döntőt megelőző mérkőzésekről többek között a korabeli munkácsi lapok hasábjain olvashatunk bőséges beszámolókat. A budapesti Nemzeti Sport, valamint a Képes Sport is fontosnak tartotta a kimerítő tudósításokat ezekről a rangos mérkőzésekről. Az utóbbi a döntőről többek közt ezt írja:
„Az 1940. év június havának 13-ik napja sokáig emlékezetes marad a pesti emberek számára. Délután 3 órakor valóságos ítéletidő tombolt a főváros felett. Diónyi jégdarabok hullottak alá az égből, törve-zúzva, gépfegyverként kattogva a megrémült polgárok ablaküvegein. Majd meg olyan trópusi zápor szakadt le városunkra, hogy az óvatosabbak már-már Noé bárkáját emlegették…
A Szent László-vándordíj finalistái: a munkácsi fk, és a kaposvári Sommsich-gimnázium játékosai érthető izgalommal lesték a sötét fellegeket. Végre egy órával a játék kezdete előtt kisütött a nap s egyszeribe vidám lett a hangulat.
A BEAC-pálya marathoni kapuján pontban öt órakor vonult be a két csapat, zászlók alatt, a vezetőség kíséretében. A Himnusz és a Rákóczi-induló elhangzása után újból megeredtek az ég csatornái, majd felharsant a „hajrá Kaposvár!” biztatás…
Mintegy 3000 néző előtt pompás iramban kezdődött meg a játék. Kezdeti bizonytalanságoknak, elfogódottságnak nyomát sem láttuk. A mély talaj ellenére a fiúk nem ismertek reménytelen labdát…
A látottakkal teljes mértékben elégedettek voltunk – írja a lap tudósítója. – Mindkét csapat okos, gyors, lendületes futballt játszott. Hisszük, hogy az intelligens középiskolás utánpótlásból hamarosan kitermelődnek az új Sárosi dr.-ok és Zsengellérek…
A díjkiosztást Wlassich Gyula báró végezte, kezet fogván a maszatos, sáros, lelkes játékosokkal. Ez a jelenet kicsinyben emlékeztetett az angol kupa döntőjére…
Azok a nézők, akik látták az első Szent László-kupa döntőjét, elégedetten távoztak. Nem kell féltenünk az utánpótlást. A magyar őshumuszban, a Felvidéken és Dunántúlon már ott vannak ezek a 16-17 éves nagyszerű futballisták. Egy-két év és az élet ritmusának megfelelően leváltják a helyenként már megkopott régi gárdát.”

Egy átgondolt kormányzati politika eredmény volt ez a siker. 1939 végén Hóman Bálint kultuszminiszter azért hozta létre a Szent László-vándordíjat, hogy serkentse a futball-utánpótlást, népszerűsítse a sportot és erősödjenek a fiúk szellemükben és fizikai állóképességükben. Több mint másfél száz iskola vett részt a kieséses rendszerű tornán, aminek első győztese a munkácsi felsőkereskedelmi csapata lett.

A korabeli sajtó és édesapám, Popovics Pál visszaemlékezései alapján – aki a győztes csapat jobbhátvédje volt – sikerült rekonstruálni a budapesti mérkőzést és a döntőhöz való lépegetés eseményeit.
Egyébként 1941-ben és 1942-ben is a Latorca-parti városba került a kupa. Akkor a munkácsi ruszin gimnázium bizonyult Magyarországon a legjobbnak. Ez is bizonyítéka annak, milyen nívós sportélet jellemezte vidékünket.

Lélektanilag volt nagyon fontos, hogy Munkács fiatal labdarúgói képesek voltak három éven keresztül maguk mögé utasítani az ország minden középiskolás csapatát és a Latorca-parti városban őrizhették a rangos Szent László- kupát. Munkács polgárai önbecsülésükben erősödtek azáltal, hogy méltán büszkék lehettek gyermekeikre, ezekre a nagyszerű munkácsi focistákra…