Kárpátalja anno: a szőlősgyulai református templom

Régi felvétel, 1938 előtt készült Ugocsában, Szőlősgyulán. A református templom látható rajta azzal a csúcsos, négy fiatornyos, árkádos és szoknyás fatoronnyal, amelybe 1938. július 31-én reggel villám csapott, s az úgy megrongálódott, hogy később, 1959-ben le kellett bontani.

A szőlősgyulai gótikus stílusú templom a XV. századból származik. A Krisztus testének tiszteletére felszentelt katolikus templom 1580-ban került a reformátusokhoz, akik 1795-ben fatornyot építettek a nyugati bejárat elé. 1864-ben pedig kőkerítéssel vették körül Isten házát.

A templom belső mennyezetét sokáig az a fakazetta fedte, melyet 1752-ben készítettek, azonban az idők folyamán az annyira tönkrement, hogy 1977-ben lefestették. Az 1959-ben lebontott fatorony helyére 1977-ben Oroszi Pál lelkipásztor szolgálata alatt egy új harangláb épült.

A templom mellé a XIX. században parókiát építettek kőből, melyet 1946-ban a szovjet hatóságok elvettek, s csak a rendszerváltás után került vissza a református egyház tulajdonába.

Az egyházközség számos régi tárggyal rendelkezik: tulajdonában van egy 1610-ből származó kehely, egy 1616-os áldozópohár és két 1687-ben készült ónkanna. Emellett jegyzőkönyvek, okiratok és anyakönyvek is fennmaradtak az 1700-as és 1800-as évekből.

Szőlősgyulán szolgált Ladányi Pál, aki harcolt az 1848–1849-es szabadságharcban. A világosi fegyverletétel után tért vissza Szőlősgyulára, ahol 12 éven át beteg édesapja mellett volt segédlelkész, illetve tanított. Apja elhunyta után 1874-ig látta el a település lelkipásztori feladatait.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma