Kárpátalja anno: akitől Fedák Sári a humorát örökölte
Fedák Sáriék beregszászi otthonában szakácskodott Kiszner Heléna. A Prágai Magyar Hírlap 1935. február 27-i számában maga mesélt Fedák Sáriról és annak családjáról.
A többi között azt is elmondta, hogy Fedák Sári az édesapjától, Istvántól örökölte a humorát.
„– Azt tetszik tudni, hogy Zsazsa édesapját Istvánnak hívták és megyei főorvos volt. Mindenki szerette, tisztelte és becsülte őt. Csupa szivember volt mindenkivel szemben. A tréfából és kacagásból ki nem fogyott. Ha paraszt, ha cigány, ha ur jött hozzá, mindegyiket valami mókával megnevettette. Emlékezem, hogy egyszer a gyepmester kereste fel őt valami betegség miatt. A nagyságos ur mély hajlongással fogadta és tiszteletteljesen agyonurazta. Végre is a gyepmesterből kikivánkozott a kérdés, hogy miért érdemelte ki ezt a különleges bánásmódot.
– Mert roppant nagy ur vagy te – adódott meg a választ.
– Miért volnék én nagy ur? – kérdezte kíváncsian a gyepmester.
– Mert minden foglalkozásból több van ebben a városban. Csak kettőből van egy: a polgármesterből és a gyepmesterből.
És tréfáját leghangosabban Fedák István kisérte harsogó, jóizü nevetéssel.
Kinevette azt a parasztot is, aki egyszer nagycsizmásan beállított hozzá és keserves nekilendüléssel és sóhajtozásokkal átugrálta a szőnyegeket.
– Hé, mit ugrálsz itt? – kiáltott Fedák a nagy megerőltetésben vörösre izzadt parasztra.
– Nem akarom a szőnyegeket bepiszkolni.
– Hallod-e te, éppen azért vannak a szőnyegek felteritve, hogy arra lépj és ne a padlót piszkítsd be. Különben mi a bajod?
– Köhögök, nagyságos uram.
– Addig jó, mig köhögsz. Ládd, én is köhögök, mégsem megyek orvoshoz — de azért gondosan megvizsgálta betegét és orvosságot rendelt neki.
Egyébként mint orvosnak is jó hire volt. Egyszer egy ur Debrecenből vendégségbe érkezett Beregszászra. Valahogy úgy adódott, hogy az az ur az uccán Fedák előtt ment. Fedák egyszerre igy szólt feleségéhez és barátaihoz, akikkel nyomon követték.
– No, ez az ember sem fog már sokáig élni.
– Miért? – kérdezték a vele együtt sétálók.
– Hamarosan megüti a guta. Nyakán már remegnek az erek. Ez rossz jel.
Barátai ezt a kijelentést tréfának vették, mert az illető ur makkegészségnek örvendett. Annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor pár nap múlva valójában örökre eltávozott az élők sorából a halállal eljegyzett ur. Tényleg agyguta ölte meg.
Fedák Istvánnak szőllője is volt. Vincellér gondozta. Neki bizony kevés ideje maradt arra, hogy gazdaságának utánanézzen. Azaz mégis utánanézett. A szőllő éppen villájával szemben feküdt.
Fedák elővette nagy tábori látcsövét és a verandáról figyelte, mit csinálnak munkásai. Bizony azokat legtöbbször élénk tárgyalásban s nem munkában látta. Ilyenkor odaadta a látcsövet a szakácsnőnek is és megállapittatta vele, hogy a szőllőben a munkások a kapufélfát támogatják.
Este pedig, amikor a vincellér beszámolt a munka eredményéről, Fedák csendesen megjegyezte:
– Láttam: nem nagyon öltétek a hámfát munkával
A vincellér sokáig törte a fejét azon, miféle boszorkánysággal tud meg, lát meg mindent a nagyságos ur, holott ki sem megy közéjük…”
Marosi Anita
Kárpátalja.ma