Kárpátalja anno: amikor a beregsomiak nem kukoricáznak

1944-ben az akkori Földművelésügyi Minisztérium minden magyar vármegyében megkérdezte a kukoricatermesztők véleményét arról, hogy milyen fajta kukoricát célszerű vetni, s hányszor érdemes azt megkapálni, hogy gazdag termés legyen az eredmény.

Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegye gazdáinak véleményét is kikérték az illetékesek.

A beregsomi Nagy Sándor gazdasági elöljáró – aki maga is 14 holdon gazdálkodott – így fogalmazta meg a kukoricatermesztésben szerzett tapasztalatait: „Én már több év óta kísérletezem kukoricatermeléssel és kísérleteim során nemcsak a többszöri kapálásra, hanem a vetőmagkiválasztásra is figyelemmel vagyok. Az elmult évben is 300 négyszögöles parcellán végeztem ilyen kísérleteket. A földet az előző évben mélyen megszántottam. A vetőmagot az előző évben mindig magam szoktam kiválasztani tőről. Csak olyan tövekről szedem le a vetőmagnak való csöveket, ahol két egészséges, teljesen beérett csövet találok. Ezeket külön teszem el és tavasszal külön magam morzsolom le úgy, ahogy azt szoktuk, a két végét külön és csak a cső közepén lévő, egészséges, fejlett szemeket használom vetésre. A vetést fészekben csináltam, 70 cm sor- és tőtávolságra, majd amikor kikelt és 3-4 levelet hajtott, megkapáltam, egyeltem, pár hétre rá megint megkapáltam. Aztán egyik parcellán csak kétszer, a másikon háromszor kapáltam. Az eredmény szembetűnő volt a háromszor kapált parcella javára, mert holdanként átszámítva mintegy 8 mázsával adott többet, mint a másik parcella kukoricája.”

Az írást tartalmazó füzet megtalálható a szervezés alatt álló Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár állományában.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma