Kárpátalja anno: amikor a huszti vár Rákóczi kezére került

A Rákóczi szabadságharc (1703–1711) kárpátaljai vonatkozásaival már sokat foglalkoztunk rovatunkban. A huszti várat – mely jelentős szerepet töltött be a szabadságharcban– 1703 augusztusában vette be II. Rákóczi Ferenc.

Az eseményről Jókai Mór is megemlékezik A huszti beteglátogatók című írásában (itt olvasható  ).

Ha nem is egészen úgy történt a vár elfoglalása, amint azt Jókai megírta, az mégis elmondható, hogy a kurucok csak fortéllyal tudták bevenni az erődöt.

Pap József: Adalékok Máramaros történetéhez című műve részletesen leírja az 1703 augusztusában történteket:

„…Máramaros meghódolása tehát egyedül Huszt várának megvételétől függött. Ez pedig csak napok kérdése volt. A vitéz Ilosvay Imre álruhában belopódzott a várba, hogy igéreteivel a várőrséget Rákóczi pártjára hódítsa. És ez nem is ment nehezen. A várkatonaság már több éve zsold nélkül szolgálta a császárt, amennyiben br. Eythner parancsnok nem fizetett nekik semmit. Lehet, hogy nem volt honnan, mert a hadi kincstár neki sem küldött pénzt. Ámde a zsoldosok öt okolták és sikkasztással vádolták. Ilyformán ép a legjobb időben érkezett Ilosvay Imre a várba; ö már csak az olajat öntötte a tűzre. Felbiztatta az őrséget, hogy öljék meg parancsnokukat és álljanak Rákóczi szolgálatába. Ennek fejében pontos zsoldot, sőt jutalmat is fognak kapunk. A buzdításnak az lett az eredménye, hogy augusztus 17-én éjfél utáni két órakor br. Eythnert agyonlőtték a zsoldosok, a várat pedig az éppen Huszt alatt tartózkodó Ilosvay Bálintnak és Majos Jánosnak feladták. Ötven katonát nyert ezáltal a fejedelem. Ennyiből állott ugyanis a várőrség.

Huszt megszerzésében a két Ilosvaynak van legnagyobb érdeme. Egy szegénylegény. egykorú versiró, helytelenül énekli a szegénylegényekről:

 

»Híres Huszt vára Máraniarosban

Miképen esék birodalmunkban ?

Mi pedig szegénylegények csak voltunk alattomban.«

 

Az Ilosvayak dicsőségét nem lehet a szegénylegényeknek tulajdonítani. Huszt megvétele után Máramaros nemessége is meghódolt. Nem kellett félni többé a huszti zsoldosoktól, akik eddig féken tartották őket. Letették a hüségesküt Rákóczinak és követeket küldtek hozzá további parancsai elfogadására. Mikor Bécsbe megérkezett Huszt elfoglalásának híre, nem akarták elhinni. Gr. Kálnoki Sámuel, erdélyi udvari kancellár, aki éppen 1703 augusztusában Bécsben tartózkodott, írja Apor Péterhez intézett levelében augusztus 22-ikén: »Én Husztot sem hiszem, hogy elvették, csak a novellista hazugsága.«

De nem a hírhozó hazugsága volt az, hanem szinigazság. Érezték is nemsokára a császáriak. Máramaros meghódolásával a fejedelem sokat nyert. A gazdag sóbányák mind tulajdonába mentek át. Azonkiviil 4000 gyalogot és 800 lovast sikerült összetoborozni népességéből Ilosvayéknak és Majos Jánosnak, akik aztán megszaporodott seregeikkel Szatmár ostromára siettek. Magukkal vittek egy nehány ágyút és ostromló szerszámot is a Huszti várból. A Máramarosból toborzott katonaság más és más ezredekbe lett beosztva, Legtöbben az llosvay Bálint és a Majos János seregeiben hadakoztak. Az llosvay ezredének második, harmadik, hatodik, hetedik, tizenkettedik kompániája úgyszólván egészen máramarosi fiukból állott…

Az említett 4000 gyalogos és 800 lovas csak az első toborzás volt. Adott Máramaros még ezeken felül is embereket. Vay László szabolcsi nemes, ezredes, katonáinak javarészét pl. szintén nálunk toborozta. A máramarosi nép az oroszok, románok csak úgy, mint a magyarok szívesen áldozták életüket, vagyonukat a nagy célért. Támogattak mindenkit, aki a szabadságért lelkesedett. Még azokat a tatárokat is örömmel fogadták, akik 1703 őszén jöttek a beszerábiai Budcsakból vármegyénkén keresztül Rákóczi segítségére. Szentiványi Sándor hozta az országba ezt a 400 lovasból álló tatár sereget.

Huszt megnyerése után a fejedelem a saját embereivel igyekezett betölteni a máramarosi állásokat. A legfontosabb állás a huszti főkapitányság volt. Erre Dolhay Györgyöt emelte a fejedelem bizalma. Ki mint gazdag földesur minden tekintetben megfelelt a követelményeknek…”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma