Kárpátalja anno: amikor égett a munkácsi vár

Néha elég egy szikra, egy szunnyadó parázs, s épületek, erdők válhatnak a tűz martalékává.

Ez történt 181 évvel ezelőtt, 1834. július 27-én este. A munkácsi vár egyik szobájában egy őrizetlenül hagyott gyertya lobbantotta lángra a függönyt. Ez még önmagában nem okozott volna nagy kárt, azonban a helyiségben tartózkodó szakácsnő – hogy megfékezze a lángokat – letépte a függönyt, s kidobta azt az ablakon. Az égő kelme egyenesen a lőporraktár tetejére esett, mely olyan erővel robbant fel, hogy egy egész hétbe tellett, míg eloltották az általa okozott tüzet. A napokig tartó tűzvészben elpusztult a vár összes faépítménye, a tetőszerkezet és a bútorok.

Néhány évvel később Lederer Ignác főkormányzó, királyi és császári tábornagy építtette újjá a várat. Elővigyázatosságból zsindely helyett cseréppel fedette be a tetőt. A vár északi kőfalában egy kőtáblát helyeztek el ennek emlékére.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma