Kárpátalja anno: amikor Jézus Verbőcön járt

A Hömlöc lábánál címmel jelent meg 1998-ban az a könyv, melyben György Horváth László és Lajos Mihály megírta Salánk, Feketepatak és Verbőc monográfiáját, valamint összegyűjtötte ezen települések szokásait, népmeséit, imádságait. A könyvben található az a történet, melyet az akkor 66 éves verbőci Stul Ferenc mesélt el, s amely Jézus verbőci „látogatását” mondja el.

„Mikor Jézus Verbőcön járt vót és a verbőci kovácsműhely előtt ment el lóháton, lekopott a patkó a lováról. A nagy sár miatt nehezen lehetett a lovat a mester elé állítani, így Jézus levágta a ló lábát, bevitte a műhelybe, befogta a satuba és megpatkolta. A kovács meglátta és ő is levágatta az emberekkel a lólábakat, mert elébb kiíratta a cégtáblájára, hogy Mesterek mestere. De Jézus visszavitte a lova lábát, megpökte és visszaragasztotta; a kovács persze nem tudta visszaragasztani a lovak lábát, s ebből sok baja származott neki. Jézus levétette a táblát és azt mondta: – Írd fel csak azt, hogy kovácsmester!

Azóta nevezik mesternek a kovácsokat Verbőcön.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma