Kezdőlap » Sorozatok » Kárpátalja anno » Kárpátalja anno: az izsnyétei lányok
Izsnyéte református temploma (Forrás: www.refua.tirek.hu)

Kárpátalja anno: az izsnyétei lányok

Balogh Edgár 1930-ban írta meg a Tíz nap Szegényországban című könyvét, melyben a Kárpátalján tett utazási élményeiről számolt be.

Ebben említi meg az izsnyétei református papnál tett látogatását. Balogh „sarlósai”, azaz a Sarló mozgalom tagjai már 1927-ben is jártak a munkácsi járási faluban, ott hallották az egyik béreslegénytől azt a nótát, amely az izsnyétei lányokról szól.

Balogh izsnyétei beszámolóját itt olvashatjuk:

„A Veres-korcsmánál szálltunk le a Munkács és Beregszász között közlekedő autóbuszról. Nekivágtunk az erdőnek, és még a nap leszállta előtt érkeztünk Izsnyétére. Útközben nagyon furcsának találtuk, hogy a határból hazatérő parasztoknak ugyan hiába köszönünk előre, akkor sem köszönnek. A faluba érkezve a református papnál szállunk meg. Régi ismerős, 1927-ben már jártam nála, és azzal lepte meg a rajzait rendező Csáder Laci barátomat, hogy nem először jár nála népművészeti kutató. Valamikor csetfalvai segédlelkész volt, és vagy egy hónapig nála lakott a szomszédos Tiszacsécséről Móricz Zsigmond, hogy a templom festett mennyezetét lerajzolja. 1927-ben egy béreslegénytől cserkészeim ezt a nótát tanulták:

Az izsnyéti széles ucca

Végig bazsarózsa.

Szállj le huszár a nyeregről,

Szakíts egyet róla.

Le is szakítottam,

El is hervasztottam.

Az izsnyéti lányok közül

Egyet választottam.

 

Hej, hol is vannak már az izsnyéti bazsarózsák! Nem is lehet megérteni, miből élnek itt meg az emberek. Gazdag embernek számít, akinek 20 köblös földje van. (Egy köblös földbe négy véka búzát vetnek, megfelel egy magyar holdnak.) A lakosság túlnyomó részének azonban csak 2–10 hold földje van, vagy egyáltalában semmije sincs. Piacra még a húszholdas gazda sem küld terményt.

A mezőgazdálkodás kezdetleges, maguk élik fel, amit termelnek. Legfeljebb csirkét, kacsát, libát visznek fel az asszonyok Munkácsra, ha nagyon kell a pénz. A lakosság a beregszászi szőllőben keresi meg az egész évre valót. Még a tehetősebb gazdák gyermekei is a beregszászi hegyre járnak napszámba. Gyalog indulnak el a szőllőmunkás parasztok, s fél napig járnak, míg a munkahelyükre érnek. Száraz kenyéren, szalonnán élnek egy hétig, s szombaton a munka végeztével gyalog jönnek haza. Vasárnap az ünneplő ruhájukba öltöznek, főtt ételt esznek, azután megint nekivágnak az erdőnek, hogy hétfőn reggel munkában találja őket a szőllősgazda. Így keresik meg a téli sült krumplira valót. És most itt van fejük fölött a rém: nem fizeti ki magát a szőllőtermelés, egy szép napon csökken a munkabér. A cseh sörért becserélt déli borok kiszorítják a versenyből a ruszinszkói magyar bort. Hallottunk szőllősgazdáról, aki annyira ráfizetett a szőllőjére, hogy dühösen-tébolyultan nekiment, és kivágta tövestül. Pusztán maradt utána a föld. Fuvarozást is vállalnak az izsnyéteiek, főként fakereskedőknél és a Latorica fakitermelő cégnél. Itt is baj közeledik. A fakrach* érezteti hatását. Ezt is a munkás szenvedi majd meg.

Népi kultúra? Igen érdekes házi szövőipar. Nincs pénz ruhára, hát termelnek kendert, és maguk szőnek városi nadrágot. Be is festik, hogy ne lássék meg rajta a parasztmunka. Új találmány, a háború óta divatos.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!