Kárpátalja anno: az ungvári szerencsejátékosok

Az Ungváron megjelenő Kárpáti Lapok 1903. július 12-i számában olvashatunk tetten ért szerencsejátékosokról.

„Ungvár a kártyával űzött szerencsejáték eldorádója lett, ami állandó panasz tárgyát képezte. A rendőrség többször kísérletet tett, hogy a hazárd játékosokat tetten érje, eljárása azonban eredményre nem vezetett. E hónap 3-án este a »Hungária« kávéházban lepte meg a 21-et játszókat és a csekély bankot azután lefoglalták. 5-én délután a 21-es bankot előbb a »Millenium« kávéház mellékhelyiségében két civilbe öltözött rendőr kíséretében észrevétlenül lepték meg, a játszók nevét feljegyezték, a bankot lefoglalták. …A törvény értelmében a játszók 200 koronáig, a helyiségek tulajdonosai pedig 600 korona pénzbüntetéssel büntetendők.”

A kártyázás története régi időkig nyúlik vissza. Íme egy rövid áttekintés.

A kártyajátékok pontos eredete nem ismert. Ami biztos, hogy Kínában 3000 évvel ezelőtt, Senn-Ho császár uralkodása idején már használták az udvarhölgyek szórakoztatására. Európában később jelenhetett meg a játék, nagy valószínűséggel Itália volt a bölcsője.

A legrégibb emlékünk róla a worchesteri zsinat 1240-iki határozata, amely megtiltotta a kártyajátékot. Fennmaradt, hogy Szent Lajos francia király 1254-ben megbüntette a kártyázókat.

Giovanni Morelli 1393-iki krónikája említi, hogy Itáliában a XIV. században általánosan elterjedt a kártya. Franciaországban 1377-ben írtak róla.

Angliában állítólag I. Eduard király honosította meg a játékot. Spanyolországban pedig I. Károly 1387-ben betiltotta a kártya- és a kockajátékot.

Hogy mi, magyarok mikor ismertük meg a kártyázást, nem tudni pontosan.

Feltehetően Mátyás király idejében, Itáliából kerültek hazánkba az első kártyalapok és kártyakészítők.

A játék előbb főúri körökben honosodott meg, majd elterjedt az iparos és a polgári rétegekben is.

Az első ismert magyar kártyát Hofhalter (Skrezetusky) Rafael lengyel származású nyomdász, fametsző készítette el az 1560-as években Gyulafehérváron.

Egy 1714-ből származó összeírás már a kártyafestő mesterséget is megemlíti hazánkban. A 18-19. században számos városunkban működött kártyakészítő műhely, a reformkor idejéből pedig 60 kártyafestő neve ismert.

Az első magyar nyelvű, a kártyáról írt könyv 1888-ban jelent meg: Porzsolt (Parlaghy) Kálmán összeírta a Magyarországon kedvelt játékokat a Kártyajátékok könyve című műben.

Azonban minél inkább közkedvelt lett a játék, annál inkább igyekeztek azt tiltani. A kártyajáték ugyanis könnyen „az ördög bibliájává” válhatott, s nem egy család eladósodásához vezethetett.

Egy kassai céh 1429-ben rendeletet adott ki, miszerint „az legények közzül senki magát az részegségnek, az koczkázásnak és az kártyajádzásnak ne adja, a czéhnek kisebbségére, mert az ki efféle vétekben találtatik, elsőbben 40, másodszor 80 dénár, harmadszor 2 ft bírságon marad”.

A későbbiekben számos világi és egyházi rendelkezés született a kártyázással kapcsolatban. Ezek némelyike csak mértékletességre intette a játszókat, de többségük tiltotta, sőt pénzbüntetéssel sújtotta a kártyázókat.

A 16-18. század között már teljes tilalom alá esett a kártyajáték.

Mária Terézia idején is hosszú listákba szedték a tiltott szerencsejátékokat, ezzel próbálva gátat vetni a burjánzásuknak, de csak kevés sikert értek el, ugyanis a megtiltott játék szabályait módosítva tovább folyt annak gyakorlása.

1780-ban bevezették a szerencsejátékot tiltó rendelkezést, 1881-ben pedig a kártyaadót. Egy pakli magyar kártya esetében 15 krajcárban határozták meg az illetéket.

A kártyázás a néphagyományban is meghonosodott. Az első világháborúig az egész országban szokás volt virrasztókban kártyázni. Ilyenkor tét nélkül játszottak. A magyar nyelvterületen adventben is megszokott volt a kártyajáték. Úgy vélték, hogy aki ebben az időszakban szerencsés a játékban, a szerencséje egész évben kitart.

Sok család kártyázással töltötte karácsonyeste a vacsora és az éjféli mise közötti időszakot. Ilyenkor a tét dió, mogyoró és cukorka volt.

De gyakran előkerült a hétköznapokban is ez az időtöltés. A hosszú téli estéken és vasárnap délutánonként játszották a férfiak a kocsmákban vagy a kapu elé kiülve. A nőknek azonban nem illett játszaniuk egészen a 20. század második feléig.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma