Kárpátalja anno: beregszászi nők az 1920-as években

Beregszász korzóján számos kávéházi terasz csalogatja a járókelőket, hogy azok egy-egy kávé, tea vagy sütemény mellett megpihenjenek és elidőzzenek egy kevéssé.

Az ilyen helyeken folytatott csevegések, diskurzusok mellett természetesen jól szemmel lehet tartani a sétálóutcát, s könnyű megfigyelni az utca emberét: mit visel, milyen a frizurája, a táskája és a cipője.

Nem volt ez másképp a múlt században sem. A fenti képen látható hölgyeket 1926-ban kapta lencsevégre egy fotós Beregszászban.

Toalettjük jól tükrözi a ’20-as évek divatját, amely a fiús, önálló és lendületes nő ideálját helyezte előtérbe.

Ennek tükrében a lányok előszeretettel viseltek bubi frizurát és fiúsra szabott ruhát. Ugyanakkor női mivoltukat feketére kihúzott szemöldökkel és vörösre festett ajkakkal hangsúlyozták.

Ekkoriban terjedtek el a dzsörzé, a krepp és a tweed anyagok, valamint megjelentek az első műszálas textilek. Ugyanakkor továbbra is dívott a szőrme és a bunda.

A ’20-as években a varrónők szalonjaiból egyrészes, térdig érő, a csípőn lazán összefogott, V- és kereknyakú ruhák kerültek ki; s a férfiak legnagyobb bánatára a hálóinget felváltotta a kényelmes, bár korántsem annyira tetszetős pizsama.

Kárpótolta őket az újdonságnak számító testszínű harisnya, mely megmutatta a formás lábakat.

A hölgyek ruházatának állandó kiegészítői, a táskák ebben az időszakban kis méretűek és hónalj alatt hordhatóak voltak.

Ahogy az a fenti képen is jól látható, a kalap elengedhetetlen része volt a női öltözéknek. Mellette a legyező, a hajpánt és a gyöngysor tehette teljessé a viseletet.

Ez utóbbi természetesen bizsu volt, köszönhetően Coco Chanelnek, aki megteremtette a nem nemesfémből készült ékszerek divatját.

Hogy mindez tetszett-e a férfiaknak? Nem tudom. Várjunk néhány évet, amikor újra a ’20-as évek módija lesz a trendi, s kiderül.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma