Kárpátalja anno: Boksay József születésnapjára

126 évvel ezelőtt, 1891. október 2-án, a Máramaros vármegyei Gyertyánligeten látta meg a napvilágot Boksay József festőművész, grafikus, a kárpátaljai festőiskolát megalapító érdemes művész.

Görögkatolikus papcsaládban nőtt fel, szüleivel Gyertyánligeten, majd Drágabártfalván éltek.

Boksay Budapesten (1910–1914), majd Drezdában, Bécsben, Párizsban, Prágában tanult képzőművészetet. Mestere Révész Imre volt.

Részt vett az I. világháborúban, ahol orosz hadifogságba esett. Szabadulása után Ungváron, a tanítóképzőben vállalt rajztanári állást. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, a tanítónő Árvay Margittal. Házasságukból három gyermek született.

Ungváron alapított festőművész társával, Erdélyi Bélával 1927-ben festőiskolát. Négy év múlva pedig létrehozták a Kárpátaljai Képzőművészek Szövetségét.

A II. világháború után az ungvári képzőművészeti főiskola és az iparművészeti szakközépiskola mellett a lembergi Iparművészeti Főiskolán is tanított.

Eközben folyamatosan alkotott. Impresszionista tájképeket, portrékat, városképeket és vallásos tárgyú képeket festett. Művészetére nagy hatást gyakorolt Munkácsy Mihály, Révész Imre, Raffaello, Tintoretto, valamint Fritz von Unde és Tiepolo.

Legismertebb alkotásai, az ungvári székesegyház mennyezeti freskója (A szent kereszt felmagasztalása, 1939) és a máriapócsi kegytemplom fali képei ma is láthatóak.

A templomfestés mellett könyveket illusztrált.

Munkáját külföldön is elismerték: a kijevi és moszkvai tárlatokon szerepelt művei bekerültek a moszkvai Tretyakov Képtárba és az Ukrán SZSZK különböző múzeumaiba.

1960-ban elnyerte az Ukrajna népművésze, 1963-ban pedig a Szovjetunió népművésze, érdemes művész és kiváló művész címeket.

Boksay József 1975. október 19-én hunyt el.

Emlékét ma is őrzik Kárpátalján: a Kárpátaljai Szépművészeti Múzeum 1990-ben felvette Boksay József nevét, illetve tiszteletére szobrot emeltek Ungváron.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma