Kárpátalja anno: Bonkáló Sándor irodalomtörténész, Rahó szülötte

Bonkáló Sándor 1880. január 22-én született a kárpátaljai Rahón.

Ő volt a legidősebb fiúgyermek, tizenegy testvér között a másodszülött. A család apai részről magyar, anyai ágról ruszin. A kántortanító1 apa, Bonkáló János, idősebb Bonkáló János fia, aki Alsószinevéren egy malom tulajdonosa volt; egyik felmenője Rákóczi csapataival felcserként került Erdélyből Kárpátaljára az 1703-1711-es szabadságharc idején. Édesanyja, Hadzsega Mária, jeles ruszin papi családban nevelkedett, rokona Hadzsega Vaszilnak (1864—1938), a termékeny kárpátaljai egyházi történetírónak, illetve Hadzsega Gyula (1879—1947) teológiai tanárnak.
Sándor Rahón járt elemi iskolába, majd a piaristákhoz került Ungvárra, utána pedig a máramarosszigeti gimnáziumban tanult. Szülei nem tudták támogatni, ezért társainak némi díjazásért órákat adott. Számos görögkatolikus családban az volt a szokás, hogy a legidősebb fiú pap lett. Őt is beíratták az Ungvári Görögkatolikus Szemináriumba, ahol az oktatásért nem kellett fizetni. Hamarosan megmutatkozott nyelvtehetsége. Apja fontosnak tartotta, hogy fia megtanulja a szláv nyelveket. Ennek érdekében nyári vakáció idején a szomszédos Galíciába küldték, hogy elmerüljön az ukrán nyelv tanulmányozásában, utána Bulgáriába utazott. Később Lengyelországba, majd Észak-Magyarország szlovákok lakta vidékére került. A szemináriumban Sándor kiemelkedő latin és görög nyelvtudásával tűnt ki. Kiváló tanulmányi eredménye miatt felszentelése után tíz évre Rómába akarták küldeni továbbképzés céljából. Hat héttel a felszentelésre kitűzött időpont előtt azonban meggondolta magát, és kilépett a papneveldéből.
Teológiai diplomájával igyekezett Kárpátalján állást szerezni. A görögkatolikus iskolákban tanítóként ugyan alkalmazták volna, de ehhez a püspök jóváhagyására lett volna szükség, ezt azonban nem kapta meg. Állami iskolákban viszont tanítói oklevelet kellett bemutatni, de ilyennel nem rendelkezett. Álláskeresési kísérleteinek meghiúsulása után beiratkozott a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre.
Fő érdeklődési területe a szláv nyelvészet lett, amelyet Asbóth Oszkárnál, a jeles szlavistánál tanult. 1906-ban latin-német-szláv szakos diplomát, és ezzel egyidejűleg gimnáziumi tanári képesítést szerzett. Egy évet tanított Szegeden, majd áthelyezték Gyöngyösre. Itt kezdődött meg intenzív szláv filológiai munkálkodása. 1910-ben védte meg A rahói kis-orosz nyelvjárás leíró hangtana című doktori értekezését. Számos publikációja jelent meg különböző szakfolyóiratokban (olykor O. Rachovski álnéven). Több cikket írt németül. 1910-ben négy hónapot töltött a lipcsei egyetemen, ahol szanszkritet és oroszt tanult, illetve német és francia irodalmi tanulmányokat folytatott. 1911-ben házasságot kötött a neves gyöngyösi ügyvéd leányával, Kálmán Edittel. Sikeres pályamunkájának eredményeként elnyerte a szentpétervári Orosz Birodalmi Akadémia díját. A város egyetemétől ösztöndíjat kapott, így 1913-ban másfél évre kiutazhatott Oroszországba. Az akkori fővároson kívül járt Moszkvában is. Vezető szláv filológusok előadásait hallgatta (I. A. Baudouin de Courtenay, A. A. Sahmatov, Sz. A. Vengerov). Bejáratos volt irodalmi körökbe, találkozott a Kárpátalja történetével foglalkozó A. I. Petrow-val és Vlagyimir Majakovszkij költővel. Hazatérése után, 1915-ben jelent meg A szlávok című összefoglaló, rendszerező munkája.
1917-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen orosz nyelv és irodalom szakos magántanárrá habilitálták. 1919-ben nyilvános rendes tanárrá nevezték ki, s egyben megbízták a rutén nyelv és irodalom tanszék megszervezésével.
Bonkáló tudományos pályafutását azonban félbeszakították a kor sorsdöntő eseményei. Az első világháború végén, 1919 októberében az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlott. Gróf Károlyi Mihály kikiáltotta a köztársaságot. Az új kormány Jászi Oszkár radikális szociológus befolyása alatt állt. Ő tagja lett egy tudósokból, újságírókból és külügyminiszteri tisztviselőkből álló tanácsnak, amelynek az volt a feladata, hogy a magyar delegációt a közeledő béketárgyalásokra felkészítse. Ez a testület Bonkálót a ruszin kérdéssel összefüggő anyagok összeállításával bízta meg.
E munka befejezése előtt újabb politikai változások történtek. Károlyi Mihály 1919. március 21-én lemondásra kényszerült, és a Kun Béla vezette kommunista rezsim került uralomra. 1919 augusztusában megbukott a tanácsköztársaság, majd Horthy Miklós jobboldali kormánya vette át a hatalmat, amely vonakodva, de mégis elfogadta az 1920 júniusában aláírt trianoni békeszerződés rendelkezéseit.

E gyors politikai változások idején Bonkáló Budapesten tartózkodott, és az 1919-1920-as tanévben megkezdte a ruszin nyelv és irodalom tanítását. A tanszék feladatai közé tartozott az is, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtson a ruténekről, akiknek a háború utáni új Magyarország kormánya bizonyos fokú kulturális és politikai autonómiát kívánt adni.

Erről a témáról Bonkáló korábban két cikket írt, de megjelentetésükre nem volt lehetősége. Magyarország pedig elvesztette a ruszinok lakta területeket, amelyeket 1919 áprilisában a csehszlovák és a román csapatok teljes egészében elfoglaltak.

Bonkáló állása is veszélybe került. Kun Béla kommunista rendszere monarchistának tartotta, ezért nem engedélyezte ruszin tanulmányainak közreadását. Horthy tengernagy jobboldali rezsimje szerint pedig kommunistának számított, ezért menesztése érdekében nyomást gyakoroltak az egyetemre. Bár a politikai igazolóbizottság felmentette a vádak alól, a támadások tovább folytatódtak. Kénytelen volt heti két órára csökkenteni a ruszin nyelv tanítását, orosz irodalmat is csak négy órában adott elő. 1922-ben megjelentette Az ukrán mozgalom története 1917—1922 című könyvét; a kötet szovjetellenes, ukránbarát beállítottságú, s ez tetszett a magyar kormánynak. De már ez sem segített. Takarékossági okokra hivatkozva 1924-ben megszüntették a ruszin nyelv és irodalom tanszéket, őt pedig idő előtt nyugdíjazták.

Bonkálót azonban ez nem törte meg. Három fiú apjaként kevés nyugdíját azzal egészítette ki, hogy a Budapesti Kereskedelmi Akadémián és egy kereskedelmi szakiskolában orosz levelezést tanított.

1925-ben a rádióban olyan műsort indított, amelyben a ruszin és az orosz irodalom jelentős évfordulóiról beszélt. A sorozatot közel két évtizeden át sugározták. 1925 és 1938 között kiteljesedett műfordítói munkássága is. A budapesti Gutenberg Könyvkiadó Vállalat A világirodalom klasszikusai címmel sorozatot indított. A vászonkötésű, aranyozott kötetek színe országonként változott. Bonkáló volt az orosz irodalom felelőse. Tolsztoj Háború és békéjének fordítása 1928—1929-ben jelent meg. A recenzensek hangsúlyozták, hogy Bonkáló pontos, szép magyar stílusán kívül még egy újdonsággal szolgált. A regényben az orosz nemesek franciául társalognak. A korábbi fordításokban ezek a párbeszédek a kiadás nyelvén olvashatók, Bonkáló azonban meghagyta az eredeti szöveget, és lábjegyzetben közölte a magyar változatot. Ezzel azt hangsúlyozta, hogy a francia volt a legfontosabb idegen nyelve annak a művelt magyar középosztálynak, amely számára a Gutenberg-sorozat készült. A nagy sikerre való tekintettel a regény négy kiadást ért meg, s így Bonkáló az orosz irodalom fordítójaként ismertté vált egész Magyarországon. Mivel ez a munka jövedelmező is volt, családja három alkalommal különböző osztrák üdülőhelyeken nyaralhatott.
Bonkáló minden kéziratát hegyes acéltollal, igen jól olvasható kézírással írta. 1938-ban vásárolta meg első írógépét. Olyan gyakorlatra tett szert, hogy sok hivatásos gépíró megirigyelhette volna.
Számos külföldi is bejáratos volt hozzá, elsősorban olyan nyelvészek, akiknek neve később összefonódott Kárpátalja történelmével. A legjelentősebb Alekszej L. Petrov gróf volt. 1920-ban emigrált Szovjet-Oroszországból, és 1922-ig Bonkálónál lakott Budapesten, majd a prágai egyetemre nevezték ki tanárnak. A kétméteres, széles vállú Petrov felejthetetlen jelenség volt. Bonkálóval oroszul, a feleséggel franciául, a gyerekekkel az étkezőasztalnál németül társalgott. Szobájában felesége emlékére mindig égett egy gyertya a Mária-kép alatt, felesége ugyanis menekülés közben meghalt.
1939 márciusában, miután Hitler felosztotta Csehszlovákiát, Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz. Örömteli esemény volt ez a magyar nép számára, de különösen azoknak, akiknek kapcsolatuk volt a ruszinokkal. Bonkáló Sándor is remélte, hogy közvetlenül munkálkodhat a ruszin kultúra érdekében.
A második világháború befejezése után újraindult egyetemi pályafutása: 1945. november l-jén az ukrán nyelv és irodalom tanszék professzoraként kezdhette el munkáját. Ez a kinevezés azonban rövid életűnek bizonyult. Ismeretlen besúgó azzal vádolta meg, hogy lekicsinylően beszél a szovjet irodalomról. Ezért állásából 1946 novemberétől 1950 januárjáig felfüggesztették, majd 70. születésnapján nyugdíjazták. Bonkáló Sándor alapjában véve apolitikus beállítottságú volt, ezért a változó kormányok igazságtalanul vádolták, amikor ellenzéki magatartásúnak igyekeztek feltüntetni. Egész pályafutása alatt az volt a legnagyobb vágya, hogy annak a ruszin nyelvnek és kultúrának őrzője, védelmezője legyen, amelybe beleszületett. Az viszont igaz, hogy politikai meggyőződésnek fogható fel a ruszinok sorsa iránt érzett szilárd hite: a túlélés csakis egy nem szláv ország, tehát Magyarország határain belül lehetséges. Többek között erről is írt A magyar rutének (1920) és A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés (1935) című két könyvében, amelyek alapjául szolgáltak az 1940-ben kiadott és most először angol fordításban megjelenő A rutének (ruszinok) című munkájának.
Bonkáló élete végéig folytatta tudományos munkásságát. 1959. november 3-án hunyt el Budapesten. Házasságából három fia született. Ifj. Bonkáló Sándor (1912—1988) 1949-ben Torontóba emigrált, ahol elme- és idegorvosként, illetve a Torontói Egyetem professzoraként dolgozott. Bonkáló Ervin (1916) történész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1950 óta Kanadában, jelenleg Sudburyban (Ontario) él. Bonkáló Tamás (1922) a mechanikai tudományok doktora (Budapest).
Forrás: sulinet.hu