Kárpátalja anno: „Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék”
249 évvel ezelőtt, 1766. július 2-án talán egy ugyanilyen forró nyári napra virradtak a huszti vár katonái és szolgálói, mint a mai nap. Nem sejtették, hogy a több mint fél évezredes erődítmény, mely kiállta a tatárok, a törökök és az osztrákok több napig, hétig tartó ostromát, egy nap múlva, egy éjszakai vihar következtében fog elpusztulni.
Íme a vár története!
A 150 méter magas vulkanikus hegyen álló huszti erődítményt még Szent László királyunk kezdte építtetni 1090-ben a betörő kunok ellen, de már nem élte meg a befejezését. 1191-ben készült el a vár, melyet fél évszázad múlva a Magyarországra betörő tatárok foglaltak el. Batu kán katonái 1242-ben vették be az erődítményt, jelentős károkat okozva abban. Majd csak 1318-ban állították helyre. A katonai védelem mellett jelentős szerepet töltött be a máramarosi sószállító útvonal védelmében.
Az erőd többször is tulajdonost váltott: 1392-ben Zsigmond király a Drágffyaknak adományozta, majd 1405-től a Perényiek bérelték. Később a Hunyadiakhoz került. Mátyás a lázadó Szilágyi Mihályt itt börtönöztette be 1458-ban. Az uralkodó később a feleségének, Beatrixnek ajándékozta a várat, majd 1511-től ismét a Perényiek bírták a vár tulajdonjogát. A XVI. században számtalanszor gazdát cserélt: a 1514-es Dózsa György-féle parasztfelkelés alatt a helyi jobbágyok foglalták el, 1526-tól Erdély része lett, 1546-ban I. Ferdinánd serege szállta meg. Az osztrák császár nagy gondot fordított az erőd felújítására: ekkor építették meg a róla elnevezett Ferdinánd-, illetve a Kapu-, a Kisvárta- és a Nagyvárta- és az Emberfő-bástyákat. Néhány évtizeddel később, 1579-ben Kornis Gábor ehhez építette hozzá a Nyár-bástyát és a vár hármasrendszerű kapuját. A megerősítés hatékonynak bizonyult: 1594-ben tatárok törtek be Máramaros vidékére, Huszt városát el is pusztították, azonban az erődítményt nem tudták bevenni.
1599-től II. Rudolf császár birtokába került és hasonló ostromokat kellett kiállnia a vár védőinek 1604-ben Bocskai hajdúitól, 1644-ben I. Rákóczi Györgytől, 1657-ben a lengyelektől, majd 1661-1662-ben a török és tatár seregektől. Néhány évvel később, 1667. május 13-án itt hunyt el Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem, Máramaros vármegye főispánja. Halálát követően Thököly Imre lett a vár ura.
A huszti erőd a Rákóczi-szabadságharc idején, 1703. augusztus 17-én a felkelők kezére került, akiktől 1711-ben foglalták vissza az osztrákok. A vár sorsa ezután egyre viszontagságosabb lett. A legnagyobb csapást a 1766. július 3-i vihar sújtotta rá, amikor az erőd több helyen kigyulladt, s a lőporos raktár felrobbanása nagy károkat okozott a váron. II. József császár 1773-ban járt az erődben, s úgy döntött, hogy nincs értelme helyreállíttatni a várat. Az egyre pusztuló erődöt 1798-ban egy újabb vihar végképp rommá döntötte. Két évszázadon át még látszottak a vár égbenyúló falai, majd lassan a természet vette birtokba a területet.
„Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék” – Kölcsey 1831-ben írt versével tette mindenki számára ismertté a máramarosi erődöt, melyet a költő 1825 májusában keresett fel. Ezután írta meg a Régi várban című epigrammáját. Hasonlót írhatott volna a nagyszőlősi Kankó, a királyházi Nyalábvár, a kovászói, a szerednyei és a többi kárpátaljai várromról, melyek méltatlan körülmények között emlékeztetnek bennünket dicső múltunkra.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma