Kárpátalja anno: Cikta cipőbolt Bilke főutcáján

A Cikta részvénytársaság, mint a cseh Bata cipőgyár leányvállalata, 1942-ben kezdte meg a működését a magyarországi Martfűn, melynek egyik cipőboltja Bilkén volt.

A Bata cipő a leghíresebb cseh márkák egyike volt. Tomáš Baťa két testvérével 1894-ben alapította meg a csehországi Zlín városában a Bata cipőgyárat, s a kézzel készített lábbelik hamarosan Osztrák-Magyar Monarchia legkeresettebb termékei lettek. Idővel a cég tulajdonosa gépesítette az üzemeket. Az ehhez szükséges technikai és tudásbeli ismereteket Baťa az Egyesült Államokban, Angliában és Németországban sajátította el. 1917-ben már négyezer munkást foglalkoztatott a cég az üzemeiben.

Az évek múlásával a gyár termelése egyre inkább nőtt, a cég a gazdasági válságok ellenére talpon maradt, s Baťa a világ legnagyobb cipő-exportőre lett. A cipőkirály egyszer így nyilatkozott: „Mi sohasem fogunk félni a konkurenciától. A világ fele mezítláb jár, és csak az emberiség öt százaléka hord jó cipőt…”

A cég a cipőgyártás mellett saját villamosenergia-üzemet, filmstúdiót, repülőgyárat és légitársaságot működtetett.

A Bata történetében a kommunista éra hozott változást: a tulajdonosok nyugatra emigráltak, gyáraikat államosították. Így lett a Martfűn létesített Cikta üzemből 1949-től Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat, mely a Tisza cipők révén átmentette a cipőgyártás hagyományait.

A Bata márka ma már újra régi fényében pompázik. Jelenleg a Bata cég 50 országban 4600 üzletet tart fenn.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma