Kezdőlap » Sorozatok » Kárpátalja anno » Kárpátalja anno: családfakutatás
Bilkei Gorzó Bálint (1837–1891), Berghammer János munkácsi fotográfus fényképe

Kárpátalja anno: családfakutatás

Manapság reneszánszát éli a családfakutatás. Sokunk kíváncsi a múltjára, arra, hogy kik voltak a felmenői, mivel foglalkoztak, híresek vagy hírhedtek voltak-e. Vizsgálódásunk hátterében nem egyszer romantikus énünk áll, mely nemes ősanyára, hős ősapára vágyik. Vagy egyszerűen csak szeretnénk megismerni gyökereinket.

Kárpátalján a családfakutatás úttörőjének tekinthető Bendász István (1903–1991) görögkatolikus kanonok, egyháztörténész. A Gulágot megjárt hitvalló pap miután 1955-ben hazatérhetett a lágerből, hozzálátott a Bendász és a Bacsinszky (felesége felmenői) családfák elkészítéséhez. A két több száz éves papi dinasztia kutatásában segítségére szolgált az akkori munkája. Ugyanis 1956–1957 között a Beregszászi Állami Levéltárban dolgozott, ahol szükség volt latin nyelvtudására a XV-XVI. századi iratok feldolgozásában. Kihasználva az itt töltött időszakot, nemcsak saját családja múltját írta meg, hanem értékes adatokkal gyarapította a kárpátaljai görögkatolikusság történetét is. Közel 8000 pap életét dolgozta fel a középkortól egészen a XX. század közepéig.

A Bendász családfát egy 280 oldalas, kézzel írt könyvben egészen a XVI. századig vezette vissza. Felesége, Bacsinszky Mária felmenőiről 137 oldalon emlékezik meg, egészen a XVII. század elejéig követve vissza sorsukat.

A család férfi és női tagjairól részletes leírást közöl, születési és halálozási dátumokkal, iskolai bizonyítványokkal, gyermekek nevével, tevékenységek ismertetésével.

Minden egyes adatot mellékletekkel – anyakönyvek, bizonyítványok, levelek, kinevezések, fényképek – támaszt alá.

A több éven át tartó munka felbecsülhetetlen értékű.

Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium gondozásában néhány hónapon belül kézbe vehetjük a kézzel írt családfa feldolgozott változatát.

Ízelítőként egy rövidke részt idézünk a szövegből. Bendász István szépapja, bilkei Gorzó Bálint Drágus (1837–1891) színes élettörténete bontakozik ki előttünk. A zárójelben található számok a mellékletek számát mutatják.

„Született 1837. március 3-án Bilkén (Bereg vm.), ahol apja, Gorzó Keresztelő János földbirtokos és születésének idején Beregvármegye esküdtje volt. Anyja bilkei Gorzó Ágnes, aki református vallásu. A Bálint néven kivül még Drágus névre is keresztelték (1013).

Elemi iskoláit Bilkén a görögkatolikus egyházi iskolában végezte, legalább is 1848-ban, 11. éves korában ennek az iskolának volt tanulója (1296) és 1849-ben is 12. éves korában (1401).

Gimnáziumi tanulmányait valószinüleg végig Ungváron végezte, bár okmányilag csak annyit tudok bizonyitani, hogy az V. osztály az 1851/52. tanévben (1279) és a VI. osztályt az 1852/53. tanévben Ungváron végezte (1280). Az a két körülmény, hogy az 1848/49. tanévben 12. éves korában még a bilkei elemi iskolában találjuk és két év mulva, az 1851/52. tanévben már a gimnáziumi V. osztályának tanulója, arra enged következtetni, hogy a háborús időkre való tekintettel nem akarták elengedni a szülői háztól és az előirtnál több elemi osztályt végeztettek vele és a gimn. I-II. osztályáról mint magántanuló vizsgázott és az 1849/50. tanévben a gimn. III. osztályába lépett. Ungváron abban az időben csak VI. osztályu gimnázium volt. A VII-VIII. osztálynak megfelelő filozófiai, illetve jogi tanulmányait ismeretlen helyen végezte.

Tanulmányai elvégzése után katona volt. Azt azonban nem tudom, önként lépett-e a katonai pályára, vagy erőszakkal sorozták be az osztrák hadseregbe, amint az szokásban volt a szabadságharcot követő Bach-korszakban. A családi hagyomány annyit tud, hogy mint főhadnagy résztvett a solferinói csatában. A solferinói csatáról akkor alkothatunk magunknak fogalmat, ha tudjuk, hogy az osztrákok 20.000, a győztes franciák pedig 17.000 embert vesztettek. A solferinói csata 1859. jun. 24-én volt. III. Napoleon egyesült francia-szárd csapatai és az osztrák csapatok között ment végbe. Solferinó, Olaszországban, nem messze a Garda-tótól fekszik. Amikor nősülni akart, kilépett a hadseregből, mert abban az időben (a szabadságharc leverése után) a magyar leányok olyan honleányok voltak, hogy egy magyar „kisasszony” sem volt arra kapható, hogy osztrák katonatiszthez menjen férjhez, még akkor sem, ha az egyenruha magyar embert takart is. A családi hagyományt alátámasztja a bilkei házassági anyakönyv kivonata (1015) amely szerint foglalkozása „a hadseregből kilépett hadnagy”, eredetiben: изь воинства выступеній годнодь.

Házasságát 1860. junius 12-én kötötte Komlósy Piroskával, Ferdinánd földbirtokos és Beregvármegy tb. alügyésze és Komlósy Antónia leányával. A házasságkötés helye azonban bizonytalan, mivel két helyen is anyakönyvelve van, a beregkövesdi (1014) és a bilkei (1015) anyakönyvben. Valószinüleg az a helyzet, hogy a bilkei pap felhatalmazásával a beregkövesdi pap adta őket össze, és pedig a komlósi görögkatolikus templomban, mert Komlós Beregkövesd filiálisa volt. A menyasszony református vallásu lévén, az egyházjog szerint, a beregkövesdi papnak az ügyhöz ugyszólván semmi köze nem volt, egyedül a bilkei pap volt kompetens a házasság megkötéséhez. Az ügy lebonyolitását a bilkei pap is végezte, amit bizonyit a bilkei anyakönyv bejegyzése a megjegyzési rovatban: „a dispenzációra vonatkozó iratok a bilkei irattárban 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 és 8. sz. alatt vannak elhelyezve.” Ezen akták után kutattam 1947-ben, de ott semmit nem találtam, mivel 2. évvel előbb, 1945-ben, a bolsevikiektől felhatalmazott sizmatikusok a parókián és templomban nagy pusztitást vittek végbe és csak azért nem kerithették hatalmukba véglegesen a templomot és parókiális lakott, mert a görögkatolikus hívek, nem tekintve a sizmatikusoknak fedezetül adott bolseviki állami hatóságot és katonai karhatalmat, alaposan elagyabugyálták őket, de a nagy verekedésben sikerült a sizmatikusoknak az irattár egy részét ellopni. A lakodalmi mulatság Komlóson volt annak rendje és módja szerint. Hogy mennyire hithü katolikus volt, kitünik nem csak abból, hogy református vallásu jegyesétől revezálist kér és kap utódjaik gör.-kat. vallására és nevelésére vonatkozólag, hanem még arra is kiterjed figyelme, hogy a tiltott idő alól is, lévén akkor Péter-Pál böjtje, dispenzációt kérjem püspökétől (1278).

Életét nem Bilkén, hanem Komlóson, a feleségével kapott kuriában élte le. Főfoglalkozása tulajdonképen a földbirtokosság volt. Lehoczky Tivadar: „Bereg vármegye monographiája” III. köt. 369. oldalán írja: „Komlóst most (1881) legnagyobb részt a család birja, nevezetesen Komlósy János, Albert, Bálint és neje után Gorzó Bálint szolgabiró, kiknek itt csinos és kényelmes lakházaik vannak.” Jogvégzett embernek kellett lennie, mert pályafutása erre enged következtetni.

Pályafutásáról annyit sikerült megállapitanom, hogy 1867-ben, az alkotmány végleges visszaállitásakor Bereg vármegyei alszolgabiró lett, majd 1871.-ben, amikor a törvénykezés a közigazgatástól elkülönittetett, közigazgatási szolgabiró lett, szintén Bereg vármegyében. 1877-ben dec. 27-én megválasztották a felvidéki járás főszolgabirájává, amely minőségben 1881-ben is szerepel (Lehoczky idézett müve I. köt. 365-366. old.). 33.

Meghalt Komlóson 1891. … és Komlóson is van eltemetve a görögkatolikus temetőben. Fényképeit lásd 1281. sz. alatt feleségével és XVI. sz. alatt egyedül. 158. Aláirását lásd az 1016 és 1278. sz. alatt. Leszármazottait lásd LXIV. sz. alatt.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Bendász István, családfakutatás
Könyvajánló: Öt év a szögesdrót mögött

Bendász István: Öt év a szögesdrót mögött. Egy kárpátaljai pap a Gulág munkatáboraiban.

Close