Kárpátalja anno: Egán Ede titokzatos halála

Nem túlzás, amikor az egykori mezőgazdasági szakember, gazdálkodó Egán Edét (1851 – 1901) hősnek nevezzük. A XIX. század végén a ruszinok számára ő jelentette a mezőgazdasági és társadalmi felemelkedés lehetőségét. Ő volt az, aki 1897-től a hegyvidéki kirendeltség miniszteri biztosaként hozzájárult a kisparaszti gazdaságok fellendüléséhez; hitelszövetkezetek beindításával ellensúlyozta az uzsorások tevékenységét; valamint olvasóköröket hozott létre a ruszin írástudatlanság leküzdésére.

Ám a ruszinok fejlődése a zsidó uzsorások és kereskedők szemében szálkát jelentett, s a legnagyobb ellenséget a hegyvidéki akció vezetőjében látták.

Egán Ede 1901. szeptember 20-án Ungvár és Munkács között, Szerednye község mellett – uzsorások által megbízott – bérgyilkos áldozata lett.

A tragikus napról így ír Bosnyák Zoltán Szembe Júdeával című könyvében:

„…1901 szeptember 20-án a reggeli órákban szapora ügetéssel egy kocsi igyekezett Munkácsról Ungvárra- A kocsi két utasa élénk beszélgetésbe merült, a hegyfarki domb kapaszkodójánál leszálltak és abban állapodtak meg, hogy felkapaszkodnak a dombtetőre, mert onnét pompás kilátás nyílik az egész környékre. Az egyik utas, gyakorlott turista volt bizonyára, kezében új Mauser puskájával, ruganyos léptekkel vágott neki a meredek lejtőnek, utitársa a kényelmesebb, de hosszabb oldalútat választotta. Alig vált el egymástól a két férfi, néhány pillanattal később forgópisztoly dörrenése robbant bele az őszi reggel békés csendjébe s fenn a dombtetőn véresen, hangtalanul, egyetlen jajszó nélkül, átlőtt koponyával, előre csukló fejjel hátra tántorodva földre zuhant az elsőnek felért férfi.

A férfi, akit a titokzatos lövés halálra sebzett: Egán Ede volt, a ruszin nép akkor már legendáshírű megmentője, felszabadítója, nemesszívű gondviselője. Mint egy magárahagyatott, pusztulásba, romlásba zuhant, becsületes, jobbsorsra érdemes nép igazi barátja, lelkes pártfogója, mint a hegyvidéki akció vezetője, Egán Ede akkor már országos nevet szerzett magának, önhibáján kívül, mert sohase kereste a népszerűséget, a hírnevet. Mégis, akkor már egy nagy közéleti, politikai harc középpontjában állott. Szeretet és gyűlölet hullámzott körülötte. Védelmezték és még inkább támadták elkeseredett szenvedéllyel. Imádkoztak érte és átkozták őt. Vad viharok, rágalmak, hazugságok, gyanusítások, nyilt és titkos megvesztegetett ellenfelek rosszindulatú támadásai romboltak körülötte, de ő vasidegekkel állta ezt a harcot. Nem kereste, nem akarta az összecsapást, de ha kellett, kemény szívvel, erős akarattal, a maga igazába vetett rendíthetetlen nyugalommal állott helyt. A támadások nem szegték kedvét, nem tántorították el az előtte álló roppant feladattól, megedzették, megkeményítették, felfokozták munkakedvét és akaraterejét.

Azon a tragikus szeptemberi reggelen is valamilyen sürgős hitelszövetkezeti ügy elintézése céljából sietett Ungvárra. És ez a rajongva szeretett és fanatikusan gyűlölt férfi ott feküdt élettelenül, szótlan a hegyfarki domboldal harmatos pázsitján. Utitársa: Rochlitz főerdész hiába siet kétségbeesetten segítségére, hiába viszik be nagysietve az ungvári kórházba. A seb oly súlyos volt, hogy az orvosi beavatkozás már nem segíthetett és Egán Ede még aznap délben félegykor anélkül, hogy eszméletét egyetlen pillanatra is visszanyerte volna, kilehelte nemes lelkét, örökre sírba vive tragédiájának rejtélyét.

Hogy mi történt a hegyfarki dombtetőn, annak csak a Gondviselés a megmondhatója. Szemtanú nem volt a közelben, Egán maga nem tehetett vallomást. Az ismételten megtartott hivatalos vizsgálat végül is balesetet tételezett fel. E szerint Egán megcsúszott volna a sáros, nedves domboldalon, vadászfegyvere közben elsült és a kirepülő golyó jobb halántékába fúródott. De a vizsgálatnak ez az eredménye csupán feltételezésekre épült, a fegyvervizsgálat részletes eredményét nem közölték a nyilvánossággal, a helyszinen észlelt gyanús lábnyomok eredetét nem sikerült tisztázni. Ellentmond a baleset feltételezésének az is, hogy Egán kitűnő hegymászó volt, nagyszerűen tudott bánni a fegyverrel, óvatos és elővigyázatos ember volt. Bihari János, aki egykorú röpiratban («Egán Edét meggyilkolták«) sorra vette Egán halálának összes körülményeit, figyelembe vette az eset előzményeit, gondos vizsgálat tárgyává tett a helyszínét, a fegyverszakértők véleményét, a főerdész vallomását, Egán egyéniségét, a halálos lövés sajátságos voltát és mindezeket összevetve, végül is arra a következtetésre jut, hogy Egán Ede nem szerencsétlenség, hanem gyilkosság áldozata lett. Valaki, aki jól ismerte a terepet és tudomása volt Egán terveiről, mielőtt még áldozata védekezhetett volna, közvetlen közelről, egyetlen jólirányzott lövéssel megölte, azután nyomtalanul eltűnt a környező sűrű cserjésben.

Hogy ki volt a gyilkos és miért követte el tettét?

Olyan kérdések ezek, amelyekre világosság sohasem derülhet. De bármi történt is a hegyfarki dombtetőn azon a végzetes szeptemberi reggelen, a megrendítő hír futótűzként terjedt el a Verhovinán, a Beszkideken, Máramarosban, Ungban, Beregben, Zemplénben, mindenütt, ott is, ahol Egán nem járt, szervezett, dolgozott és segített, ott is,a hová még csak a híre, neve jutott el az áldott »nagyságos úrnak«, aki egy halálraszánt népnek visszaadta hitét, önbizalmát, életkedvét, Fáradtarcú rután parasztok, pásztorok, favágók, tutajosok suttogva adták tovább szájról-szájra a szomorú hírt és szemükben a fájdalom könnye mellett ott ült a jövőtől való aggodalom és félelem ijedt, sápadt fénye is. Ők tudták, egészen bizonyosan tudták, hogy miért kellett Egán Edének meghalni, tudták, mert közvetlen közelről ismerték azt az átokzuhatagot, azt a mérhetetlen gyűlöletet, amely ott izott, ott parázslott már évek óta Egán körül. És ezekben a napokban új legenda született a Verhovina alatt egy vértanúról, aki mindenét, a legnagyobbat, a legdrágábbat: életét is odaadta, feláldozta népéért, akit oly mélységesen szeretett. Csendes, halk fohászok szálltak az égre és a ruszin nép örökre szívébe zárta Egán Ede emlékét.”

Bosnyák Zoltán tovább is folytatja Egán Ede tevékenységének leírását, részletesen bemutatja a hegyvidéki akciót, s annak ellenzőit.

A leírást tartalmazó könyv megtalálható a szervezés alatt álló Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár polcán.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma