Kárpátalja anno: házasságkötés Fedák Sári módra

A beregszászi származású színésznő, énekesnő, Fedák Sári születésére emlékezünk október 26-án, aki kora legismertebb és legnagyobb dívája volt.

A szerelmet is primadonna módjára kereste és találta meg Molnár Ferenc író, újságíró személyében, akinek első pillantásra Zsazsa nem nyerte el a tetszését.

A színésznő így írt erről naplójában: „Molnár Ferencnek láthatóan nem tetszettem. Szinte ki nem állhatott. Utálatosnak, hencegőnek, elbizakodottnak tartott. Én csak annyit vettem észre nála, hogy nincsenek egészen rendben a körmei.”

Később mégis összebarátkoztak, s tizenkét éven át éltek vadházasságban. Ezalatt Molnár Ferenc számos színdarabot írt szerelmének. Ezek közé tartozott A színésznő, meg az idegen nő, a Farsang című mű,valamint A gazdag ember kabátja című bohózat, amelynek főszereplője maga Fedák Sári volt.

Pedig kettőjük viszonya sohasem volt felhőtlen, a veszekedések, civódások mindennaposak voltak az életükben. Kapcsolatuk az 1920-as évek elejére válságba került: Molnár Ferenc beleszeretett a fiatal Darvas Lili színésznőbe. Fedák Sári egyetlen búcsúajándékot kért párjától: azt, hogy házasodjanak össze. 1922. október 11-én álltak az anyakönyvvezető elé, majd négy év különös házasság után, 1926-ban váltak el. Molnár Ferenc asszonytartást is fizetett Zsazsának, aki így állapította meg a neki járó összeget: „Nekem csak azt az összeget fizesse ki, amit nálam megivott!”

Molnár Ferenc 1952 áprilisában hunyt el New Yorkban. Halálhírét a rádióból tudta meg az akkor már mellőzött és igen sanyarú körülmények között élő Fedák Sári, aki három évvel később, 1955 májusában tért örök nyugovóra.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma