Kárpátalja anno: I. Ferenc József és Kárpátalja

Június 8-án egy királyi évfordulót ünnepelhetünk: 1867-ben ezen a napon koronázták magyar királlyá I. Ferenc József osztrák császárt és feleségét, Erzsébetet.

Kárpátalja – amellett, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia része volt –, néhány történettel is kapcsolódik I. Ferenc Józsefhez.

Az uralkodó 1852-ben (más források szerint 1872-ben) személyesen is ellátogatott vidékünkre. Keresztülutazott Beregszászon, majd a munkácsi Rákóczi-házban szállt meg. A város lakói bizonyára nagy ünnepséggel várták a császárt, néhány évvel később, 1855-ben azonban aligha örültek annak a rendeletének, mellyel a munkácsi várat börtönné alakíttatta át.

Szintén Munkácshoz kötődik I. Ferenc József 1880. december 12-i rendelete, mellyel a Latorca-parti város egykori szülöttét, Munkácsy Mihály festőművészt magyar nemesi rangra emelte.

Egy anekdota szerint ferencjóskás bajuszát állítólag a tiszaújlaki patikus Rojkó-féle bajuszpedrővel ápolta.

A Tisza menti településtől nem messze, Mezőváriban született az az orvos, dr. Kepes Gyula, aki részt vett az északi sarkkörhöz közeli szigetcsoport, a Ferenc József-föld felfedezésében 1872–1874 között.

Néhány kilométerrel arrébb, Beregsomban élt az a Sütő Kálmán, akit az 1874-es kolerajárványban való hősies helytállásáért Ferenc József-renddel tüntettek ki.

Szintén őfelsége uralkodásának idejére tehető Európa földrajzi közepének megállapítása, melyet 1887-ben az Osztrák–Magyar Monarchia Térképészeti Intézete Terebesfehérpatak határában jelölt ki. Egy obeliszket is állítottak a felfedezés emlékére.

Bizonyára még nagyon sok ilyen történet, anekdota, emlék kapcsolhatja össze Kárpátalját és egykori uralkodóját.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma