Kárpátalja anno: Janics Mihály sütőmester, Ungvár

A kenyeret évszázadokon keresztül házilag sütötték, s csak lassan, a 14. századtól jött létre a sütőipar, s alakultak meg az első céhek.

Ahol olyan kevés volt az iparos, hogy önálló céhet nem tudtak létrehozni, ott más szakmákkal összefogva léptek érdekszövetségbe a pékek, akik a 19. század elején két csoportra oszlottak: a „fehérpékek” fehér kenyeret, kiflit, zsemlét, finomsüteményt készítettek, míg a feketepékek házi kenyeret, paraszt- vagy vendégkenyeret, barna kenyeret és kalácsot sütöttek. Idővel változott a fogyasztók igénye, s fehérpékek barna kenyeret, kalácsot, zsemlét, kiflit, vajastésztából készített süteményeket és cukrásztermékeket, a feketesütők pedig fehér és burgonyás kenyeret, zsemlét is sütöttek.
A sütőipari termékek előállításához a házi sütőkemencékhez hasonló, hat-nyolc négyzetméter alapterületű, közvetlen fűtésű kemencéket használtak, amelyeket kizárólag fával fűtöttek. A tésztát fateknőben, kádakban készítették el. A pékségek felszereléséhez hozzátartoztak az üstök, a tálak, a mérlegek, a sütőformák, a kelesztőkádak, a vető- és kisütőlapátok, a kosarak és a sziták. Sok helyen a sót is az üzemben őrölték. A termelőmunka folyamatos volt: este elkészítették a kovászt, reggel megkelesztették a tésztát, majd a dagasztás, a szakajtás és a sütés lépése következett. A pékségeknek többnyire az üzem mellett saját boltjuk volt, ahol naponta több alkalommal lehetett friss áruhoz jutni.
Az 1872-ben megalkották az első ipartörvény, mely eltörölte a céheket, és szabaddá tette az ipar gyakorlását.
Ezzel egy időben, az 1870-es évek elején megjelentek az első sütőipari gépek (darálók, burgonyazúzók), melyeket Ausztriából hoztak be. A fejlődés újabb lépéseként dagasztógépet és műkemencét használtak a pékek.
A 20. század elején az ungvári sütőipar is virágzott. Janics Mihály sütőmester ungvári péksége a kenyér mellett torták és tészták sütését is vállalta. Az édességet kedvelő Ung-partiak Avzijevics Achmed olasz, illetve Csamil Ilján török cukrászdáját is kipróbálhatták.
Közismert volt továbbá Ungváron Gaál Béla kenyérgyára, Hoffman Károly cukrászdája, Kahán László mézeskalácsa és Miskolczy Árpád cukrászdája.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma