Kárpátalja anno: Kárpátalja kiürítése 1944 októberében

A szovjet csapatok 1944. augusztus 27-én lépték át a magyar határt a Keleti-Kárpátokban az Ojtozi-szorosban.

  1. szeptember 14-én megindult a 4. Ukrán Front támadása az Északkeleti-Kárpátokban kiépített Árpád-vonal ellen. A magyar sereg megkezdte a visszavonulást.

A magyar hatóságok 1944. október 15-én elrendelték Ungvár kiürítését. Ezzel tulajdonképpen megszűnt a magyar közigazgatás egész Kárpátalján.

Rozványi Dávid Az utolsó vonat Ungvárról című írásában így ír erről:

A vörös vonalak napról napra egyre jobban fojtogatták Kárpátalját. Mindenki tudta, hogy bár az Árpád-vonal, egyedül ennek a háborúnak a történetében, ellent tudott állni az ellenségnek, a helyzet reménytelenné vált. Az a bizonyos „csakazértis”, ami a lelket tartotta minden egyes honvédben, egyre súlytalanabbá vált. Mindenki kitartott, de az a bizonyos tűz elhamvadt.

Október 14-én megkezdődött a keserű visszavonulás. A katonák teljesítették a parancsot, a földet, amit hónapokon keresztül védtek, hiába álltak hosszabb ideig ellent, mint a világbirodalom Franciaország a németek támadásának, végleg fel kell adniuk. A civilek egy része velük menekült, de a többség

némán nézte, ahogy a rongyos, fáradt, sebesült hadsereg keresztülvonul a falvakon és városokon.

István feladata ezekben a napokban az volt, hogy ellenőrizze ezt a néma gyászmenetet, amikor végleg eltemetik ezen a tájékon az ezeréves magyar világot. Csak egyszer kiáltott rájuk egy fiatalasszony:

– Magyarok, honvédek, ne hagyjatok magunkra minket!

De a megszólított magyarok, honvédek közül egyik sem tudott válaszolni, csak lehorgasztott fejjel vánszorogtak tovább, parancs szerint.

A kivonulás, ha lehet ilyet mondani, viszonylag szerencsésen zajlott, nem volt harcérintkezés az ellenséges erőkkel, csak néha húzott át felettük egy-egy rata és sorozta meg a visszavonulókat.

Szemmel láthatóan az oroszok még mindig féltek a magyaroktól, óvatosan vették birtokba a kiürített területeket.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma