Kárpátalja anno: kéményseprők

Egy 1926-ból származó nyugta akadt a kezembe, melyen Tolcsvay Gyula beregszászi járási kéményseprő igazolja, hogy a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye dédai (Beregdéda – a szerk.) papi gazdaságában végzett kéményseprői munkájáért átvette a fizetséget.

Kicsit utánajártam, hogy mit is kell tudnunk a kémények és a kéményseprők történetéről.
Az ember ősidők óta használja a tüzet mint a melegedés, a sütés-főzés és a világítás eszközét.
Az első földbe vájt tűzhelyektől a mai modern kandallókig nagy utat tett meg a fűtés története.
Már az ókori Rómában is ismerték a padlófűtést, a XIII. századtól pedig kandalló mellett melegedtek a kastélyok, várak lakói. A szegényebbek kövekből, sárból, majd agyagból készített kemencét használtak a fűtéshez és az étel elkészítéséhez. Később, a XIV. századtól Németföldről terjedt el a cserépkályha, illetve a XVI. században jelent meg a takaréktűzhely, a sparherd (vagy sparhelt), mely fűtőtestként és sütőként funkcionált.
A középkorban leginkább fával és szénnel tüzeltek, ritkább esetben tehéntrágyát, tengeri moszatot, tőzeget vagy szalmát gyújtottak meg.
Bár az ember korán megtanulta, hogyan óvja meg magát és lakóházát a hidegtől, a tűzrakással járó füst kellemetlenségeitől csak a középkortól kezdve tudott megszabadulni. Egészen a XIII. századig – amikor megjelentek az első kémények – nyitott tűzhelyet használtak, s egy falrésen át távozott a szobából a csípő, fojtogató égéstermék. Később a tűzhely fölött megnyitották a tetőt, s egy tölcsérszerűen táguló csövön keresztül távozott a füst.
Az első kémények tisztítását többnyire a háztulajdonosok vagy szolgáik végezték, a hivatásos kéményseprőkről csak a XV. századtól tudunk, akik többnyire olasz származásúak voltak.
Magyarországon a XVI. századtól találkozhatunk „füstfaragókkal”, akik 1748-ban tömörültek először céhbe, amikor erre Mária Teréziától engedélyt kaptak.
Később az 1872. évi első magyar ipartörvény a céheket megszüntette, s ipartársulások jöttek létre.
Sokáig nem számított jól kereső munkának ez a mesterség, csak a városiasodás fellendülésével, illetve a tűzvédelmi szabályok kialakulásával vált népszerűvé. Az első kéményseprő dinasztiák a XIX. század elején alakultak ki Magyarországon. Munkájuk elsősorban a különféle füstelvezetők megtisztításából, koromtalanításából állt, illetve mint tűzrendészek szolgálták a közösséget.
Az utóbbi századokban számos babona társult a kéményseprők személyéhez: kevesen tudják, hogy a ma már szerencsehozóként ismert (Kéményseprőt látok, szerencsét találok!) és újévi képeslapokról visszaköszönő mesterek egykor éppen a balszerencsét testesítették meg.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma