Kárpátalja anno: Mezőkaszony avagy Kata asszony faluja

A Beregszásztól huszonnégy kilométerre fekvő Mezőkaszony a hagyomány szerint védőszentjéről, Kata(lin) asszonyról kapta nevét.

Miután 1086-ban Szent László a falu határában legyőzte a kunokat, a község lakói előbb kápolnát, majd templomot építettek Szent Katalin tiszteletére. Ezt követően közel másfél évszázadig nem hallunk Mezőkaszonyról, majd 1332-ben egy oklevélben bukkan fel a neve, mint Cassan.

Az évszázadok során ugyan a tatárok többször is felégetik a települést, az mégis töretlenül fejlődik, s idővel mezővárossá, járási központtá, majd járásbírósági székhellyé növi ki magát. Számokban kifejezve: 26 falu tartozott Mezőkaszonyhoz, melyben harminchét bolt, négy bank, két nyomda, valamint számos kocsma és vendéglő működött. Emellett több templom, szolgabíróság, törvényszék és börtön is volt a mezővárosban.

Mezőkaszony ismertségét tovább növelte a Miklós-napi vásár és a XX. század elején felfedezett gyógyvizes forrás.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma