Kárpátalja anno: Salamon Béla színművész, Beregrákos szülötte

Salamon Béla magyar színész, színházigazgató, humorista, karcolat- és élcíró Beregrákoson született 1885. március 4-én.

A 20. század közepének egyik legismertebb magyar komikusa, a túlélni iparkodó-ügyeskedő budapesti kisember alakjának klasszikus alakítója színpadon és a filmvásznon. Felvett alakításait máig játsszák, szerepmondatai közt voltak olyanok, amelyek őt magát is túlélő szállóigévé váltak. („Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”, „Lepsénynél még megvolt”, „Vigyázz Malvin, jön a kanyar”, „szintén zenész”.)
Egyedi jelenség volt, vérbeli, ösztönös komikus, jellegzetes, utánozhatatlan, éneklő hanghordozással. „Színésznek kegyetlenül rossz volt. Salamon Bélának: egyedülálló zseni,” – mondta róla színpadi partnere, Szuhay Balázs.
Édesapja zsidó kisboltos volt. Hatéves korára Berettyószentmártonba költöztek, innen járt a három kilométerre lévő újfalusi elemi iskolába húgával, Bertával és öccsével, Jenővel. Nővére, Etelka nem járt az iskolába, hanem tejet hordott Újfaluba. Négy polgári iskolát végzett (más forrás szerint hatot).
Bátyja, Pál vitte Budapestre, hogy orvosnak tanuljon. A Wesselényi utcai izraelita iskolába járt, padtársa Kann Gyula (a későbbi komikus Kabos Gyula) volt. Büntetésből az első padba ültették őket. Végül nem tanult orvosnak: a Rákóczi út 2. alatt lévő textilüzlet, Lusztig Ede boltja kirakatában észrevette, hogy tanoncot kerestek és jelentkezett. Szomszédos volt a Rákóczi út 1. alatti Nemzeti Színház, amelynek rendszeres látogatója lett.
Kereskedősegédből lett 1913-ban (más forrás szerint 1914-ben) színész, először műkedvelőként a Szabók Szakegyesületében, majd a Rákóczi úti Trocadero mulatóban kisegítőként, a kereskedősegédi munka mellett. Rekedt hangja miatt innen eltanácsolták, magánvállalkozóként kötényeket kezdett el árulni, de belebukott. Gyárfás Dezső komikus beajánlotta az Orfeumba. Első előadásán, amelyen álomba merülő bakát játszott, valóban elaludt a színpadon, alig tudták felverni, amivel nagy sikert aratott.
Ezután számos helyen játszott: A Royal Sörkabaréban, ahol többek közt Szőke Szakáll darabjait játszottak, az Apolló Kabaréban, az EMKE Kabaréban, a Bonbonniere Kabaréban.
Nagy hírnévre azután tett szert, hogy 1922-ben az Apolló Kabaréban eljátszotta Salgó Jenő szerepét Szőke Szakáll Vonósnégyes című egyfelvonásos bohózatában (amiben a négy „zenész” közül egyik sem tud zenélni), amelynek bemutatása nagyrészt neki volt köszönhető, mivel a darabot egyik színház sem akarta bemutatni. „…Élete végéig a félszeg, de ügyefogyottságában is ravasz kisember figuráját játssza, amellyel először Szőke Szakáll „Vonósnégyes” című jelenetében volt sikere, és amely jelenetnek karrierjét is köszönheti” – írta róla Dévényi Ildikó és Takács István a szineszkonyvtar.hu életrajzi összefoglalójában. A Vonósnégyes sikere egész életében elkísérte. Amikor Szőke Szakáll Hollywoodba tette át székhelyét, a darab jogait is Salamonra ruházta át.
Roboz Aladár részvénytársasága 1923. december 1-jén nyitotta meg a Terézkörúti Színpadot, az időszak egyik legjelentősebb kabaréját, amelynek igazgatója Salamon Béla, művészeti vezetője Nagy Endre lett.
Salamon 1931-ig vezette a kabarét, de azon a nyáron Németországba költözött, szándéka szerint hosszú időre, hogy Berlinben legyen filmszínész. Roboz és Kellér Dezső ezután hiába próbálkoztak a Terézkörúti Kabaré megmentésével. Salamon nem sokkal később hazatért.
1932 elején elvállalta a Fővárosi Operettszínházban a Nyitott ablak című zenés bohózat férfi főszerepét, Novotny közlegényét. A gazdasági világválság időszakában azonban az Operettszínház is válsággal küszködött. Salamon visszatért a kabarékhoz.
1935 és 1938 között nyolc epizódszerepet játszott el filmekben. ( Az okos mamá, Köszönöm, hogy elgázolt, Sportszerelem, Havi 200 fix, Pillanatnyi pénzzavar, Úrilány szobát keres, Hetenként egyszer láthatom.)
1939-ben, mint zsidónak, megtiltották neki a színházi szereplést (május 31-én játszott utoljára), egészen 1945-ig nem játszhatott, ebben az időszakban csak az OMIKE Művészakció estélyein léphetett fel néha. Barátját, a komikus Radó Sándort, akivel egész pályájukon egymást ugratták, 1944-ben megölték a nyilasok.
1949-ben a Fővárosi Vígszínházba helyezték. 1951-ben a Vidám Színpad alapító tagja volt.
Rengeteget lépett fel, vidéken is, szinte mindenhová elment, ahová meghívták. Nagyon élvezte a sikert. Szívesen megállt beszélgetni, kedves embernek ismerték. Vidékre gyakran az előadás előtt már órákkal megérkezett, körbesétált, kávézott, beszélgetett és ismerkedett.
Az MTK-nak drukkolt. Jenő öccséhez hasonlóan gyerekkorától futballrajongó volt, tanonc korában labdát vett és megalapította a Remény Futball Klubot, amelyben későbbi válogatott játékosok is rúgták a labdát (Révész, Holics, Schlosser, Sebestyén).
Sokat viccelődtek azon, hogy nagy lábon élt: 47-es cipőt hordott. (A Vonósnégyesben szándékosan rálép az egyik „szintén zenész” lábára, aki méltatlankodik, hogy rajta tapos a „48-as” lábával.)
1965. június 15-én hunyt el Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.
Beregrákoson 2006. szeptember 17-én avatták emléktábláját, a 2007. június 26-ról 27-re virradó éjszaka azonban ellopták a táblát.