Kárpátalja anno: Szerednye várromja

A várrom Szerednye (Szeredne) község délnyugati részén fekszik, a sík terület egy kisebb dombján. (Ha valaki fel szeretné keresni a romot, a községen áthaladva a malom mögött lévő baloldali úton, a patak partján lehet eljutni az épülethez).
A szerednyei vár különlegessége, hogy egyike volt a ritka síkvidéki váraknak, amely megőrizte a legrégebbi középkori vártípusok alapvető vonásait.
A várat a 12. században a templomos lovagrend építette, akik II. Géza király hívására érkeztek Franciaországból. A rendet Magyarországon 1169-ben említik először, amikor Dalmáciában, az apostoli Szentszéknek felajánlott vránai perjelségben telepedtek le. Később Bélaváron (Kőrös vármegye), illetve Esztergomban is kaptak birtokokat. Miután Magyarországon is feloszlatták a rendet, a birtokaik többségét a johanniták kapták meg.
Ezután világi tulajdonba került a birtok, elsősorban a Pálóczi család birtokolta Szerednyét és a hozzá tartozó falvakat. Pálóczi Antal, a család utolsó férfitagja 1526-ban a mohácsi csatatéren esett el. Mivel nem volt férfiági leszármazottja, birtokai a közeli rokonokat, a Dobókat illették meg. A rokonok azonban csak a pálóczi és szerednyei uradalmakat tudták megszerezni, a legnagyobb birtokot, Sárospatakot Perényi Péter koronaőr kaparintotta meg. A Dobók idejében épült ki a szerednyei vár teljes védrendszere, illetve, mivel a család borkereskedelemmel alapozta meg vagyonát, ekkor vájatták ki török rabokkal a ma is használatban lévő borospincéket.
A vár egyik legismertebb tulajdonosa Dobó István, az egri vár védelmének (1552) irányítója volt. A főúr, aki később több várat és uradalmat kapott az uralkodótól, nagyon kedvelte a kis erősséget, számos alkalommal tartózkodott itt, gyakran vadászott a környező erdőségekben. Itt is érte a halál 1572-ben. Holttestét a család ruszkai sírboltjában helyezték örök nyugalomra, a szívét viszont itt, Szerednyén temették el.
A Dobók után a Homonnai Drugeth család szerezte meg a várat (ez a család birtokolta Ung megye közel felét). A vár romlása a Rákóczi-szabadságharc után indult meg, miután elveszítette katonai jellegét. Ekkor a Perényi és a Barkóczy család örökölte részbirtokként, akik nem sok pénzt fordítottak a szabadságharc során keletkezett károk kijavítására. Jelentős pusztítást okozott az a tűzvész is, amelynek nyomaira a múlt század 70-es éveiben lefolytatott ásatások során bukkantak.
A 19. század elejére a vár már csak romjaiban állt.
Az egykori vár eredetileg egy központi toronyból állt. Méretei 18,50 x 18,50 m, falainak vastagsága 2,65 m. Falai külső felületükön simára képzett faragatlan kövekből épültek, a sarkokon nagyméretű kváderkövekkel. A fennmaradt falak magassága helyenként eléri a 12 métert is. A belső falfelületen tapasztalható gerendafészkek alapján a toronynak legalább három szintje volt. A földszinten nem volt bejárata, csak az első emeleten. Ez valószínűsíti, hogy a bejutás mozgatható lépcsőn történhetett. A torony alagsorában a borospince és a börtön, az első szinten a lovagterem és a kisebb helyiségek, míg a másik szinten a földesúri lakrész kapott helyet. Mára csupán az első szint maradt meg részleteiben, a faragott kövek nagy részét a helyi lakosság hordta szét építkezés céljából. A várat széles, de nem túl mély árok veszi körül, amelyet egy még szélesebb árok övez, melybe a patak vizét vezették. Az árkok alaprajzi formái sarkain lekerekített négyzetek. A külső sánc mérete 195 x 195 m.
Forrás: elte.hu