Kárpátalja anno: Szvoboda Ferenc katolikus pap

134 évvel ezelőtt, 1881. szeptember 14-én született Ungváron Szvoboda Ferenc római katolikus pap, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója, titkos ordináriusa.

Szatmárnémetibe járt gimnáziumba, valamint itt és Ungváron tanult teológiát. 23 évesen szentelték római katolikus pappá Pálócon. Az első kinevezése Ungvárra szólt, ahol káplánként tevékenykedett, majd Szerednyén, Nagybereznán, Tibán szolgált. Később visszakerült Ungvárra, ahol a kápláni teendők mellett a helyi Katolikus Legényegylet elnöke is volt. 1915-ben az Ungvártól nyolc kilométerre fekvő Jenke település plébánosa lett. 19 éven át látta el a falut, miközben 1921-től a felsőungi esperesi kerület esperese is volt.

Az évek múlásával egyre több feladatot rótt rá az egyház: 1926-tól pápai kamarás, 1930-tól egyházmegyei főtanfelügyelő lett, majd 1934-től Ungváron plébános és ungi főesperes. 1934. november 28-ától a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Csehszlovákiához került részének apostoli kormányzója, pápai protonotárius. A cseh érában folyamatos megfigyelés alatt tartották, hiszen tevékenységével megakadályozta a csehszlovákok azon tervét, hogy a templomokban ne lehessen magyarul végezni a szertartásokat. A csehszlovák hatóságok szemében az is szálkát jelentett, hogy Szvoboda Ferenc nem végzett gyászmisét Tomáš Garrigue Masaryk államelnök halálakor.

1935-ben Ungváron magyar szemináriumot létesített, mely évente átlagosan 15 papot képzett.

1939. október 17-étől a kassai püspök általános helynöke, 1943-tól szatmári székesegyházi kanonok, 1945-től székesegyházi főesperes.

1951 és 1956 között Czumbel Lajost helyettesíti titkos ordináriusként az egyházmegye élén. 1951-ben rövid időre őt is száműzték Felsővisóra. Ez alatt átmenetileg Révész Gábor helyettesítette. Czumbel Lajos ordinárius halálát követően újra ő lett az egyházmegye kormányzója, amely tisztséget később Sípos Ferencre ruházta át.

Szvoboda Ferenc Szatmárnémetiben hunyt el 1968. március 10-én.

(A Wikipédia alapján.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma