Kárpátalja anno: Zrínyi Ilona piros zászlaja

A régi feljegyzések szerint Zrínyi Ilona piros színű lobogót tűzött ki a munkácsi vár tornyára, amikor 1685–1688 között az erődöt védte.

Ez derül ki Dobay Zsigmond visszaemlékezéséből is. A katona, naplóíró Absolon Dánielnek, Thököly Imre kancellárjának szolgálatában állt, és 1686-ban részt vett Munkács védelmében, ahol a várbeli lovassághoz tartozott.

Akkor írt naplójában napi részletességgel számolt be a vár védelméről.

Itt olvasható az alábbi bejegyzés: „ Asszonyunk ő nagysága kitétette az ellenállás jeléül a veres lobogókat mindenfelül az várbul, úgy a palánkbul is…”

Cs. Kottra Györgyi zászlókutató szerint a piros szín azt jelentette, hogy a várvédők nem adják meg magukat.

Másfél évszázaddal később Petőfi Sándor is megemlíti ezt a bizonyos zászlót A Munkácsi várban című versében, melyet a Latorca-parti városban tett látogatása után írt 1847. július 12-én.

 

„Itt tüzé föl piros zászlaját a

Szabadságnak Zrínyi Ilona?

A szabadság hősinek tanyája

Ime, íme most rabok hona.

Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,

Semmi más, mint lánccsörömpölések –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma