Kárpátalja ma: a gyerekkoldulás elleni harc vidékünkön

Megyénk bármely városába érkezve arra leszünk figyelmesek, hogy a városközpontokban gyakran piszkos ruhában, szakadt lábbeliben kéregetnek a gyerekek, vagy anyukák karjaikban kisgyermekükkel sétálgatva állítják meg a járókelőket, hogy pénzt kérjenek tőlük.

Sajnálatos látvány, hogy pici koruktól arra tanítják őket, hogy az utcán kéregessenek. Ez ellen szeretnék felvenni a harcot az ungvári rendvédők, akik figyelmeztetik és felelősségre is vonják a megyeközpont kolduló gyerekeinek szüleit. Ungváron február 11-én a rendőrség fiatalkori bűnmegelőzési részlegének munkatársa, Szvitlana Koszenko és a helyi szociális osztály gyermekvédelemi részlegének munkatársai megelőző akciót tartottak, mely során több szülőt felelősségre vontak, illetve figyelmeztették őket az általuk elkövetett szabálysértések büntetőjogi következményeire. A rendőrség elmondása szerint már korábban is járták a várost, hogy figyelmeztessék a kolduló fiatalkorúak szüleit. Az ungvári rendvédők a továbbiakban is folytatják a gyerekeiket koldulásra kényszerítő szülők elleni harcot, akik kihasználva a kiskorúakat próbálnak hasznot húzni belőlük, ahelyett, hogy tudatos, az erkölcsi normákat betartó polgárokká nevelnék őket.

Kárpátalja.ma