Kárpátalja ma: a kék-sárga ünnepe

Ungváron százméteres zászlóval, Beregszászban ünnepi megemlékezéssel, míg Huszton kulturális műsorral méltatták az ukrán lobogó napját augusztus 23-án.

A mai zászlót már 1918-ban hivatalos nemzeti jelképpé nyilvánította az ukrán nemzetgyűlés. A felső kék szín az ország feletti tiszta égboltot szimbolizálja. A kék egyébként a béke jele is. Az alsó, sárga sáv a hatalmas búzamezőket idézi, amelyek Ukrajna gyarapodásának szimbólumai. A Szovjetunió megalakulását követően szinte teljesen feledésbe merült az eredeti ukrán nemzeti lobogó. Végül 1992-ben adoptálták ismét hivatalosan azt.

108710_01Ungváron harminc varrónő varrta egy héten át az egy kilométernyi fonálból készült óriászászlót, mely méretét tekintve Kárpátalja legnagyobb lobogójává avanzsált.

108710_02Beregszászban felelevenítették Ukrajna lobogójának történelmét, majd a résztvevők néma főhajtással emlékeztek mindazokra, akik Ukrajna szabadságáért áldozták életüket. Az állami zászló ünnepélyes felvonását követően a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a mennyei század emlékfalánál.

Kárpátalja.ma