Kárpátalja ma: árvízi emlékmű Munkácson

1998 novemberében súlyos árvíz pusztított Kárpátalján. A heves esőzések következtében megáradt folyók – a többi között a Tisza, a Borzsa, a Latorca, a Talabor, a Tarac és a Batár – elárasztották a szántóföldeket, emellett közel 120 települést, azon belül több mint 40000 épületet öntöttek el. Ezek közül 2695 lakóház elpusztult, 2877 pedig megrongálódott. A hidak egy részét is elsodorta az áradás, valamint a vasúti vonalak és az utak is megsérültek. A katasztrófa Kárpátalja lakosságának egyharmadát érintette, s 17 emberéletet követelt.
Több mint egy évtizeddel később, 2010 októberében Munkácson a Latorca partján emlékszobrot avattak fel az 1998-as árvíz áldozatainak emlékére. A bronzból öntött, 2,27 méter magas, a kezében gyermeket tartó angyalt ábrázoló mű Bródi Iván festő- és szobrászművész alkotása. Az alkotó elmondása szerint a szobor elkészítésének gondolata még az árvíz idején megszületett a fejében. A művész egy álmot látott, amelyben a Latorcán átvonuló árhullámot megállította egy angyal, aki így megmentette Munkácsot a pusztulástól. Bródi előbb megrajzolta, majd bronzba öntötte ezt a látomást.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma