Kárpátalja ma: elárasztott utak

Már csak pár hét, és itt a sokak által hőn áhított nyár. Ilyentájt, késő tavasszal az időjárást spontán felhőszakadások jellemezhetik. Ebből kaptunk ízelítőt május 4-én is, mikor vidékünkre villámokkal, mennydörgéssel kísért heves eső hullott.

„A májusi eső aranyat ér!” – hangoztatják a helyi gazdák, de a városlakók nem örültek a hirtelen lezúduló nagy víztömegnek. Ungvár és Munkács utcái például járhatatlanná váltak – és nemcsak a gyalogosok számára: a gépkocsivezetőknek is kétszer meg kellett gondolniuk, hogy merjenek-e nekivágni az előttük álló nagy tócsának. Igaz, már megszokhattuk, hogy vidékünk útjai – finoman szólva – nem a legtökéletesebbek, de az ominózus napon nem csupán az utak, hanem az alattuk lévő csatornarendszer hiányosságai is megmutatkoztak. Munkácson arra lettem figyelmes, hogy több helyen a csatornafedél alól árad a víz, és alig akadt olyan városrész, melynek ne lett volna egy-két elárasztott járdája vagy útszakasza. A járdákon haladó gyalogosok bokáig érő vízben tudtak csak menni.

A közösségi hálón is megmutatkozott, hogy az áldatlan állapot sokaknak szemet szúrt, hiszen számtalan olyan felvételt tettek közzé a felhasználók, melyek munkácsi vagy ungvári elárasztott járdákat, utakat ábrázolnak. Az ungvári Vitalij Hlahola videót is közzétett, melyen az látható, hogy a város egyes részeit teljesen elárasztotta a víz. A felvételt rengetegen megnézték – vannak, akik keserű iróniával állnak a helyzethez, mások kerek perec kimondták: az illetékes szolgáltatók hanyagsága vezetett idáig. A felvételen azt az útkereszteződést láthatjuk, melyre korábban egymillió hrivnyát költöttek, pontosabban az úttest alatti csatornarendszer kialakítására, mivel az említett kereszteződést minden nagyobb eső után elárasztotta a víz, és amint a mellékelt felvétel mutatja, a helyzet a munkálatok után sem változott….

 

Kárpátalja.ma