Kárpátalja ma: görögkatolikus kántálás Nagyszőlősön

Negyedik alkalommal gyűltek össze december 20-án a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület hívei, hogy közös kántálással töltsék el advent negyedik vasárnapját, valamint együtt énekelve várják Jézus születésének ünnepét. Idén a megszokottól eltérően nem Beregszászban, hanem Nagyszőlős főterén, az élő betlehem mellett tartották meg a találkozót, melyen az esperesi kerület 13 egyházközsége énekelt, s további egyházközségek hívei kapcsolódtak be a kántálásba. A hagyományos görögkatolikus karácsonyi énekek mellett betlehemes játékokat is előadtak a résztvevők.

A jelenlévőket először Harangozó Miklós tiszaújhelyi görögkatolikus áldozópap, a Szent Pantaleon Karitász vezetője, majd Levcsekó Róbert helyettes esperes köszöntötte. Szintén ünnepi beszédet mondott Dánics Éva, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, illetve Szipko Miroszlav, a Nagyszőlősi Görögkatolikus Esperesi Kerület esperese.

A kántálókat és az eseményre ellátogatókat teával, forró csokoládéval és forralt borral kínálták a szervezők.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma