Kárpátalja ma: gyertyák gyúltak a hősi halált halt katonák emlékére

1918. november 11-én a compiégne-i erdőben egy vasúti kocsiban aláírták az első világháború végét jelentő fegyverletételt. Az eseményről több nyugat-európai ország emlékezik meg azóta is minden novemberben. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében, magyarországi mintára idén Kárpátalján is visszatekintettek a fegyverletétel napjára.gyertyagyujtasi_akcio

November 11-én 11 óra 11 perckor Munkács, Szőlősgyula, Nevetlenfalu, Nagypalád, Csap, Tiszasalamon, Nagydobrony, Palágykomoróc, Szernye, Szolyva, Csongor, Búcsú, Tiszaágtelek, Sárosoroszi, Bátyú és Karácsfalva mellett Beregszászban is gyertyák gyúltak a hősök emlékére. Mivel Beregszászban az első világháborús emlékművet a szovjet időben lerombolták, s azóta sem épült újjá, a múltidézők a helyi temetőben, az 1848-49-es szabadságharcban és a második világháborúban elesettek sírjainál gyűltek össze. A temetőben Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákjai versekkel, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai katonadalokkal emlékeztek a város halottaira. A Himnusz eléneklését követően a jelenlévők elhelyezték a szívekben tovább élő lángot szimbolizáló gyertyákat a hősök sírjainál.

Kárpátalja.ma