Kárpátalja ma: hagyományőrző viselet Beregszászban

Kalocsai mintás torta, tornacipő, esküvői ruha és Forma-1-es pilótaoverál, matyó hímzéses tetoválás és telefontok, kalotaszegi elemekkel díszített olimpiai öltözék. Se szeri, se száma azoknak az ötleteknek, melyek által napjainkban újraéled őseink hímzett kultúrája.
Magyarországhoz hasonlóan Ukrajnában is egyre többször találkozhatunk népviseletet idéző ruhadarabokkal, használati tárgyakkal és motívumokkal. Az elmúlt években Kárpátalján elterjedt a visivanka (ukrán népi hímzés – a szerk.) az iskolai ünneplő blúzokon és ingeken. Emellett a hétköznapi öltözéken is egyre gyakrabban visszaköszön ez a kézzel vagy géppel hímzett minta, melyet egyaránt büszkén és öntudatosan hordanak a fiatalok és az idősebbek.
Sajnos ugyanezt nem mondhatjuk el magunkról, kárpátaljai magyarokról. Néhány lelkes hagyományőrzőn kívül csak elvétve láthatunk magyar népviseletbe öltöző személyt.
Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy vidékünkön eddig nem volt olyan üzlet, ahol ezeket a ruhadarabokat megvásárolhattuk volna, másrészt a kézimunka mindig drágább, mint a konfekcióruha.
Ahogy írtam: eddig. Ugyanis néhány hónappal ezelőtt az egyik kedves ismerősöm, Birta Ibolya Facebook-oldalán Erdélyből származó, Beregszászban megvásárolható hagyományőrző ruhák – szoknyák, blúzok, ingek, Bocskai-öltönyök és blézerek – tűntek fel. Hamarosan saját oldalt kaptak a portékák Hagyományőrző ruhák Székelyföldről elnevezéssel.
A kezdeményezés hátteréről és eddigi eredményességéről Ibolyával beszélgettem.

− Mikor kerültetek kapcsolatba a székelyföldi ruhákkal?
− Néhány hónappal ezelőtt egy felvidéki esküvőre készültünk. Tudtuk, hogy a vőlegény és a násznép egy része szereti a magyaros ruhadarabokat. A férjemnek, Janeknek az volt minden álma, hogy ő is Bocskai-ruhát öltsön magára a lakodalomban. Beregszászban nem találtunk olyan varrót, aki az öltönyt elkészítette volna.

– Hogyan lett mégis magyaros ruhája a párodnak?
– A beregszászi református gyülekezet presbiterei erdélyi kiránduláson vettek részt, Janek is velük tartott. Csíkszeredára is eljutottak, ahol nagyon sokan foglalkoznak népviselet-jellegű ruhák varrásával. A férjem megrendelt ott magának egy öltönyt. Az esküvő előtt elutaztuk az öltönyért, ami mellé ing és kalap is került.

− Janek viselete már készen állt az esküvőre. Te hogy tervezted, mit veszel fel?
− Nem akartam magyaros ruhában lenni. Valójában a férjem az, aki rajong ezekért az öltözékekért, jómagam más stílust hordok. Tetszett ugyan a magyar népviselet, de magamon nem tudtam elképzelni őket. Azonban a Bocskai-öltöny mellé nem vehettem fel akármit. Végül egy fekete zsinóros piros kabátot választottam a ruhám fölé. Emellett Gergő fiunknak is hoztunk egy inget. Tartottam attól, hogy nem nyeri el a tetszését, hiszen ő egy tizennyolc éves ifjú, aki más világban mozog.
Kellemesen csalódtam, Gergő szívesen felvette a ruhadarabot.

– Hogyan fogadta a környezetetek, amikor először meglátta rajtatok a magyaros ruhát?
– A gyülekezet tagjai közül sokan megdicsérték, valamint megkérdezték, hogy honnan származik. Ez adta az ihletet Janeknek, hogy hozzunk Beregszászba hagyományőrző ruhákat.
Láttam, hogy ez nagyon fontos neki, így beleegyeztem.
Elmentünk Erdélybe, s vásároltunk húsz blúzt és tizenöt inget.

– Hogyan ment híre annak, hogy népies jellegű ruhákat árultok?

– Az interneten hirdettük, illetve a gyülekezetben reklámoztuk. Aztán létrehoztam a Hagyományőrző ruhák Székelyföldről nevű oldalt a Facebook-on. Így még többek számára vált elérhetővé ez a fajta viselet.

– Milyen volt a portéka fogadtatása?
– Ahogy mondani szokták: vitték, mint a cukrot. Nagyon örült a szívem, hogy ilyen lelkesen fogadták a ruhákat. Később egyre többen kérték, hogy hozzunk még újabb darabokat. Egyéni megrendelések is voltak, de be kell vallanom, hogy azoktól félek, mert előfordult már, hogy nem olyan volt a készáru, mint amilyenre a vevő számított.

– Kik keresnek fel benneteket vásárlási szándékkal?
– Nálunk csak kis körben terjedt el eddig ennek a ruházatnak a viselése. Főként a gyülekezeti tagok jöttek hozzánk. Azonban lassan bővül a vásárlói kör. Holnap például Bátyúból érkezik egy érdeklődő, nemrég pedig Salánkról hívtak fel.

– Ha körülnézünk a házatokban berendezett ideiglenes szalonban, többféle ruhadarabot láthatunk. Mesélj a készletről!
– Az erdélyi Farkaslakáról és Korondról hozzuk az árut. Ez egy 24 órás út: éjszaka indulunk és éjszaka van, mire hazaérkezünk.
Arrafelé a népi ruházattal foglalkozó vállalkozóknak saját szabászatuk van. Mindegyik műhelynek egyedi a hímzése és szabása. Eltér a ruhákon a csipke mintázata és a díszítés gazdagsága. Abban azonban megegyeznek, hogy természetes anyagból – lenből, selyemből, gyapjúból, bársonyból és posztóból – készülnek a ruhák, amelyek teljesen más érzést adnak a viselőjének, mint a műszálas anyagokból készült ruhák.
A portékák között vannak gálaruhák, ingek, blúzok, női zakók, kabátok,férfi posztómellények, Bocskai-öltönyök, lánykaszoknyák, mellények.

– Hogyan tovább? Van jövője a magyaros öltözéknek Kárpátalján?
– Szeretném, ha lenne egy üzletem Beregszászban, ahová bejöhetnének a vevők. Sokan kérdezték már azt is, hogy kiegészítőket, pártákat, gyöngysorokat árulok-e. Talán ezzel is bővíteni fogom az árukínálatomat.
Hiszem, hogy minden portékának eljön a gazdája. Kívánom, hogy aki felveszi, az értse meg, hogy ez több, mint egy ruha, ez egy viselet!

– Így legyen! Sok sikert kívánok a vállalkozásodhoz, Isten áldja meg azt!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma