Kárpátalja ma: ökobolt Ungváron

Közel egy éve nyílt megyeközpontunk első ökoboltja, mely meghódította a helyieket és az ország minden területére eljutott – Ukrajna akkor első ilyen boltjának – a híre.

Azóta már több hasonló üzlet nyílt országszerte. A környezet szennyezettségére felfigyelve pedig egyre többen próbálnak kevesebb műanyagot használni, kevesebb szemetet termelni. A nagy sikernek köszönhetően a bolt tulajdonosai hamar elgondolkodtak a bővítésen. Mivel az adott helyszínen nem tudtak nagyobb területet bérelni, ezért egy másik bolt nyitásában egyeztek meg.

Az első „Zelena Kramnica” 2018 nyarán nyílt. A Fedenci utca 6. alatt található boltban minden csak papírcsomagolásban kapható, illetve a kásákat, dióféléket vagy egyéb élelmiszereket kis textil zsákokban mérik ki a vásárlóknak. A tej, joghurt, kefir és egyéb folyékony termékek pedig üveg vagy fémedényekben kaphatók.
A napokban nyitotta meg kapuit Ungvár újabb ökoboltja. A Kovács Vilmos utca 17/4. házszám alatt található üzletben nagyobb választékban találhatók árucikkek. Az élelmiszer mellett már kozmetikai szerek és tisztítószerek is találhatók. Minden árucikkük természetes alapanyagokból készül. Helyi gazdáktól szerzik be a friss gyümölcsöt, zöldséget, tejtermékeket. Továbbá a bővítésnek köszönhetően már lehetőség van a tejtermékek utáni üvegek cseréjére. Saját készítésű árucikkekkel kecsegtetik a vásárlókat.

Az üzlet tulajdonosa Zsovkivszka-Lemak Tetyana szívesen tart előadásokat különböző rendezvényeken, melyen beszámol arról, hogy családjában hogyan szortírozzák a hulladékot már egy évtizede, hogyan nyitották meg első ökoboltjukat. Életstílusuk adta az ötletet saját befutott vállalkozásukhoz, mely mára már nem csak életstílussá, hanem jól működő vállalkozássá is vált.

Kárpátalja.ma