Kárpátalja ma: osztálytalálkozó a templomban

Osztálytalálkozókat rendszerint 5-10 évente szokás ünnepelni. Többnyire nyár folyamán gyűlnek össze az évfolyamtársak egy kis nosztalgiázásra éttermekben, szórakozóhelyeken.
Ez év folyamán Mezőváriban minden hónap utolsó vasárnapján osztálytalálkozóra hívogatnak. A helyszín rendhagyó módon a református templom. A szokásos vasárnapi istentisztelet és ebéd után délután 3 órai kezdettel igehirdetéssel, közös énekléssel, imádsággal egybekötött rendhagyó alkalmat tartanak, ahová mindig két év (pl. augusztusban az 1978/79-es évek) szülöttei hivatalosak. Szolgál a mezővári református gyülekezet felnőtt- és gyermekkórusa, más településekről meghívott énekkarok; a gyülekezet tagjai énekekkel, versekkel tesznek tanúbizonyságot hitükről.
Közben találkoznak az egykori osztálytársak és együtt töltik el a vasárnap délutánt. Istentisztelet után az aprósüteményekkel és üdítőitallal megterített asztalnál lehetőség nyílik a beszélgetésre, majd végezetül osztálykép is készül, melyet a későbbiekben megkapnak az érintettek.
Bár még nem derült ki, hogy kitől származik az ötlet, köszönet illeti a szervezőket és a szolgálattevőket.

Kárpátalja.ma