Kárpátalja ma: újmódi madárijesztő

A tavasz beköszöntével sokan már a kertekben szorgoskodnak, s hozzáláttak a tavaszi nagytakarításhoz is.

Az ungvári Igor Visnevszkij szintén nagytakarításba kezdett portáján, mikor a fészere mélyén Vlagyimir Iljics Uljanov, vagyis Lenin mellszobrára bukkant. Elmondása szerin már maga sem tudja, milyen úton-módon került hozzá a bronzszobor, ha jól emlékszik, 25–30 éve van a birtokában. Sokáig a fészer egyik eldugott sarkában pihent az alkotás, mígnem a napokban egy felújítás miatt nekifogott a helyiség kiürítésének, s így talált rá a rég feledésbe merült relikviára. Először nem tudta, mit is kezdjen a Lenin-szoborral, de a kertben sétálva egy igazán furcsa, mondhatni frappáns ötlettel állt elő – egy rúdra erősítve madárijesztővé alakította át. A gazda a munkachevo.net hírportálnak elmondta, hogy másnap, miután „kiköltöztette” Iljicset a kertbe, észrevette, hogy a szobrot madárürülék „díszíti”, így várhatóan nem sok madarat tart majd távol.

A Lenin-korszak és az általa bevezetett kommunista rendszer sokak életére kihat még ma is, a nevét hallva az államosítás, az elnyomás, a személyes javainktól való megfosztás juthat az eszünkbe. Bizonyára Igor Visnevszkijnek sincsenek pozitív emlékei a kommunista rendszerről, ezért talált a szobornak egy ilyen humoros újrahasznosítási módszert.

Kárpátalja.ma