Kárpátalja ma: visszatért Beregrákos fekete gólyája

Az utóbbi évek folyamán a helyiek egyre gyakrabban látták a településen vagy annak határai mentén e ritka madárfaj képviselőjét. Idén március 23-án kapta lencsevégre egy helyi lakos, amint a gólya a Jaruga folyó sekély vizében kutatott élelem után.

Ahogy azt neve is elárulja, ennek a gólyafajnak egyedei szinte teljesen feketék: fejük, nyakuk és hátuk matt fekete, röptében a szárnyon alul csak egy fehér háromszög látható a hónaljnál. A fiatal példányok csőre és lába szürkészöld, az idősebbeké piros. Így talán még jobban illik rájuk a magyar mondóka: „Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja”.

fekete_golya_2

Gyakoribb rokonával szemben, a fekete gólya a zárt, zavartalan erdők fészkelője. Érzékeny a zajokra, fészkét öreg fák magasan lévő elágazásaira építi.
Ezekkel az információkkal felvértezve szinte hihetetlen, hogy ez a ritka, kecses madárfaj már három éve a falut átszelő folyócska visszatérő, gyakori vendége.

Kárpátalja.ma