Kárpátalja ma: Kelep Ábrahám, a Beregszászi 10. Sz. Óvoda lakója

Immár második telét tölti itthon a beregszászi óvoda örökbefogadottja, Kelep Ábrahám, a fehér gólya. Sérült szárnya miatt nem tud társaival délre repülni, ezért nappal az óvoda kertjében sétálgat és várja a finom falatokat, éjszakára pedig komótosan bevonul a kazánház mellett számára kialakított fedett és meleg szalmafészekbe.
Ripkovics Judit, a Beregszászi 10. Sz. Óvoda igazgatója kérésünkre elmesélte, hogy 2014 nyarának elején került hozzájuk nagyon rossz állapotban a kisgólya, kiesett a közeli fészekből. A katasztrófavédelem dolgozói a helyszínre kiérkezve azt mondták, hogy nem tudnak segíteni rajta, ezért átadták az óvoda dolgozóinak a vérző, törött szárnyú és férgekkel teli gólyafiókát. A gólyát Bacskai Árpád kisbégányi állatorvos látta el, de sajnos a szárnyát már nem tudta helyrehozni, így a gólya az óvodában maradt és a gyerekek között éli mindennapjait.

933992
Az óvoda személyzetének köszönhetően minden nap kap néhány finom falatot. Mivel nagyon válogatós és csak a húst és a halat szereti, ezért nincs könnyű dolguk Kelep úr segítőinek. A horgászidényt szereti a legjobban, mert olyankor néhány óvodai apuka kishallal kedveskedik neki.
Nem félénk, nem ijed meg az emberektől, megszokta már a gyermekzsivajt. Ha arra jár a kedves olvasó, megcsodálhatja a kis kedvencet, de óva intjük attól, hogy próbálja megsimogatni, mert hosszú piros csőrével védi meg magát a túlságosan közel merészkedőktől.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma