Kárpátaljai portré: interjú Moni Nagellel, azaz Krajnik Mónikával

Moni Nagel Krajnik Mónika néven látta meg a napvilágot Beregszászban. Jelenleg az ausztriai Mödlingben él, ahol egy kozmetikai céget vezet. Több nyelven beszél. Anno egy osztályba jártunk a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában. Őt kérdeztem, hogyan vezetett az útja Kárpátaljáról Ausztriába.

– Már gyerekkorodban vonzódtál a nyelvekhez, ha jól emlékszem az orosz mellett a német volt a kedvenced. Ez mennyiben játszott közre abban, hogy német nyelvterületen telepedtél le?
– Igen, már gyerekkoromban nagyon érdekeltek a nyelvek, bámultam a külföldi tv-csatornákat, és rájöttem, ha valaki tud oroszul, más szláv nyelveket is könnyen elsajátíthat. Így volt ez, mikor turistaként kikerültem a szüleimmel Lengyelországba. Kis következtetésekkel jobban tudtam kommunikálni, mint a szüleim. A külföldi nyelvek közül az angolt tanultam az iskolában, de a német is nagyon tetszett. Édesapám tudott pár szót, édesanyám pedig teljes verseket el tudott mondani németül. Nem tudom, hol tanulták, talán a nagyszüleiktől.

– Te hol tanultad meg a németet? Ausztriában vagy már úgy érkeztél oda, hogy beszélted a nyelvet?
– A nyelvet Ausztriában tanultam meg, egyáltalán nem tudtam németül beszélni, pláne nem az osztrák dialektusban. Ezért beiratkoztam egy nyelviskolába, és ott tanultam meg az alapokat, a többit már a német nyelvű közösségben sajátítottam el. A szokásos: ha boldogulni akarsz, akkor minél előbb meg kell tanulnod a nyelvet. Különben nem megy.

– Amikor együtt koptattuk az iskolapadot Beregszászban, gondoltál arra, hogy egyszer elhagyod a szülővárosodat?
– Amikor iskolás voltam, minden vágyam az volt, hogy Ungvárra kerüljek dolgozni vagy tanulni. Rokonaim tanultak az ottani egyetemen, és sokszor megfordultam a városban. Nagyon tetszett. Az egészségügyi iskolai osztálytársaim közül sokan Ungváron éltek, és sokat jártam hozzájuk látogatóba. Középiskolai tanáraim közül többen javasolták a szüleimnek, hogy küldjenek egyetemre, magyar nyelv és irodalom vagy valamilyen idegen nyelvi szakra, de sajnos ez a lehetőség kimaradt az életemből. Iskolás koromban még nem gondoltam, hogy külföldön fogok élni, viszont nagyon érdekelt az ottani élet. Miska bácsi leveles ládáján keresztül (a Magyar Rádió egykori kedvelt gyerekműsora – L. J.) rengeteg fiatallal leveleztem Romániába, Magyarországra. Indiába, Delhibe például angolul leveleztem.

– A középiskola után elvégezted a beregszászi egészségügyi iskolát. Mi történt veled ezután?
– Az egészségügyi iskola elvégzése utan rögtön munkába álltam a beregszászi poliklinika körzeti nővéreként. Majd onnan átkerültem a Beregszászi Járási Kórház idegosztályára mint osztályos nővér. Szerettem a munkámat és a kollégákat, a betegekkel is jó kapcsolatom volt. Amikor én voltam ügyeletes, bevezettem a reggeli kis gyógytornát. Kezdetben nem értették, de szobáról szobára jártam, és aki mozgóképes volt, megtornáztattam.

– Dicséretes, hogy lelkiismeretesen végezted a munkádat. Mikor települtél át Magyarországra?
– 1995-ben kiutaztam Magyarországra. Gyermekfelügyelőként kezdtem a pénzkeresést, aztán dolgoztam kötödében, vendéglátóztam, irodában asszisztensként az orosz nyelvtudásomnak köszönhetően. 1996-ban beiratkoztam egy műkörömépítő tanfolyamra, nagyon vonzott a kozmetika és a szépségipar, akkor a műköröm–pedikűrt még nem szakmásították. Egy év múlva elvégeztem egy fodrásziskolát Budapesten, és tanuló fodrászként helyezkedtem el egy szalonban. A mesterem nagyon szigorú, de nagyszerű asszony volt, én voltam a mindenes: manikűröztem, hajat mostam, takarítottam. A főnöknő észrevette, hogy jó a kézügyességem és javasolta, hogy jelentkezzek az ipartestületbe az újonnan induló műköröm-pedikűr szakmunkás tanfolyamra. Ezt sikeresen elvégeztem, de ezután is az üzletben maradtam, kiváltottam a vállalkozói engedélyt, és dolgoztam tovább. A mesterem közben súlyos beteg lett, és az üzlet tulajdonost cserélt.

91623_02– A kezdetekben biztos nem volt könnyű átvergődnöd a bürokrácia útvesztőin és más akadályokon.
– A munkavállalási és letelepedési engedélyre sokat vártam, akkoriban bonyolult volt megszerezni ezeket a dokumentumokat. Rengeteg igazolást, papírmunkát igényelt. Egy ügyintéző céget bíztam meg, mert többször visszautasítottak. Megalázó volt a fertőző osztályon ülni a nem európai bevándorlókkal, igazolnom kellett, hogy nem szenvedek fertőző betegségben, ezt kérték a bevándorlási hivatalban. Igazán humorosnak találtam az egyik igazolásomat, amelyen ez állt: „Lepramentes”. Mindenhol fenntartással fogadták az Ukrajnából érkező hölgyeket. Nekem a munkaszerzésben szerencsém volt. Egy albérletből viszont az ukrán útlevelem miatt dobtak ki, volt, hogy a munkahelyemről is emiatt tanácsoltak el.

– Ez érdekes, több honfitársunk panaszkodott, hogy Magyarországon ellenségesen fogadták. Az említett kellemetlenségen túl, összességében milyen volt számodra Magyarország? A nehézségek alatt nem volt honvágyad?
– Igen, ez így volt. Hiába vagyok magyar, a hátam mögött ukránoztak, és enyhén szólva az erkölcseimre is tettek bizonyos megjegyzéseket. Nekem mégis több volt a pozitív tapasztalatom, mert jó emberekhez kerültem, és mindent megtettem, hogy elismerjék a munkámat. Magyarország számomra az Anyaország; a jobb színvonalú életet jelentette, több lehetőséget, fejlődést, biztonságot. A kezdeti nehézségek ellenére szeretem Magyarországot, megadta nekem a lehetőséget a jobb, szebb élethez. És nemcsak a fővárost szerettem meg igazán, hanem az Alföldet is. Csodás kis ország.

– Visszatekintve nem bántad meg, hogy anno a távozás mellett döntöttél?
– Nem bántam meg, hogy eljöttem Kárpátaljáról, mert bármikor hazalátogathatok, egynapi autóútra vagyok Beregszásztól. Honvágyam a gyermekkori élményeim, emlékeim és a barátaim után van.
Nagyon szívesen megyek Beregszászba, szeretett rokonaim örömmel várnak mindig, bár sajnos már sokan meghaltak vagy kivándoroltak külföldre. Rokonaim után nagyon vágyódom, és Beregszász mindig a szívemben van.

– A műkörömépítéshez visszatérve: a szalonban töltötted a tanuló éveket, ha úgy tetszik, számodra ez volt az „inasi” időszak. Erre építetted későbbi karrieredet.
– Igen, így van. Nagy tapasztalatokat szereztem ott, előadásokat tartottam körömbemutatókon, körömszakmai rendezvényeken, részt vettem több szakmai továbbképzésen, majd letettem a szakmai oktatói vizsgát is. Aztán 2000-ben kaptam egy állásajánlatot egy nagy kozmetikai cégtől a műköröm nagykereskedelmi osztályukra mint értékesítő, kapcsolatfenntartó, tanfolyamszervező stb. Itt sok új feladatot kaptam, és rohamosan kellett fejlődnöm, nyelveket beszélni, kiállításokra járni, termékbemutatókat tartani. Megfeszített, de érdekes munka volt. Sok fontos embert ismertem meg, és szakmailag sokat fejlődtem.

91623_03– Mikor döntötted el, hogy önállósítod magadat?
– Ez már a kezdetektől érlelődött bennem. A következő évben már megnyitottam a saját szépségszalonomat Budapesten, több alkalmazottal dolgoztunk. Közben tovább oktattam a szakmát saját tanfolyamokon, és más cégeknek is dolgoztam mint műköröm-szakoktató.

– Gyorsan ívelt felfelé a karriered. Hogyan kerültél végül Ausztriába?
– 2007-ben megismerkedtem egy Ausztriában élő magyar hölggyel, aki szakmai órákat vett tőlem Budapesten. Felkért, hogy vezessem be a műkörmös üzletet Bécsben. Bátortalanul, de belevágtam, nyelvtudás nélkül. Voltaképpen fejest ugrottam az ismeretlenbe.
Az üzletet sikerült felfuttatnom, de szétváltak útjaink. Később alkalmazottként helyezkedtem el.

– Ott is a saját utadat kerested. Hogy sikerült a beilleszkedés? Magyarországon a nyelvvel nem volt gond, csak egy más mentalitást kellett megtanulnod, a sógoroknál viszont egy más kultúrát is.
– Sajnos a kezdés nem volt akadálymentes. Kétszer utasították vissza a munkavállalási engedélyemet. Rengeteg gondot okozott a sok ügyintézés, ugyanis kiváltottam a vállalkozói engedélyemet, csak így tudtam elhelyezkedni mint alvállalkozó. Két helyen váltottam ki az iparengedélyt. Rengeteget dolgoztam.
2011-ben aztán Becsből Mödlingbe költöztem, megtaláltam álmaim kis üzletét, és a privát életemet is átköltöztettem ide.

– A beszélgetésünkből kiderült, hogy a sikerért bizony meg kell küzdeni, sokat kell dolgozni. Örülök, hogy elérted céljaidat, és abból a lányból, akinek kissrác koromban a haját húzogattam, eredményes és boldog üzletasszony lett. Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok neked!

Lengyel János

Kárpátalja.ma