Könyvajánló: A lélek térképe

Pomogáts Béla: A lélek térképe. Tanulmányok , előadások. Intermix Kiadó, 2014.

Több mint négy évtizede járom a Kárpát-medence magyar tájait, közel negyedszázada fordultam meg először Kárpátalján, és több mint félévszázada próbálok küzdeni az itt élő magyarság történelmi gondjaival és megpróbáltatásaival. Ahogy nemzedékemben igen sokakat, engem is az ötvenhatos magyar forradalom állított először drámai vizsga elé. Addig is bizalmatlanul és haraggal figyeltem a magyarországi kommunista uralom garázdálkodását, de ötvenhat őszén érkezett el az a pillanat, amidőn cselekvő módon is kifejezhettem meggyőződésemet és szolgálatot vállalhattam azok mellett az eszmények mellett, amelyeknek szerepük lehetett volna egy igazságosabb társadalom és egy önmagára találó Magyarország felépítésében. Mindenki tudja, hogy ez a történelemformáló erőfeszítés elvérzett a bevonuló szovjet páncélosok lánctalpai alatt. Nekem is internálótábor, majd rendőri felügyelet lett a sorsom, hosszú évek múltán léphettem arra a pályára, amelyre készültem: irodalomtörténészként, hosszú évtizedeken át a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársaként töltöttem meg tartalommal most már hosszúnak mondható életemet. Elsősorban a XX. század magyar irodalmával foglalkoztam, nem csak a szűkebb hazáéval, hanem a Kárpát-medencében és a nyugati világban (emigrációban) kibontakozó magyar irodalmi kultúrával is. Több mint száz könyvem jelent meg a múló évtizedek során, bejártam a Trianonban elszakított magyar országrészeket, megismertem az ott kibontakozó magyar kulturális életet, baráti kapcsolatokat szőttem ennek a kulturális életnek a szervezőivel, alkotó képviselőivel. Otthonosan éreztem magam Kolozsváron és Marosvásárhelyen, Szabadkán és Újvidéken, Pozsonyban és Kassán és természetesen: Ungváron és Beregszászban. Olyan kulturális szervezetekben, intézményekben végezhettem munkát, mint az Anyanyelvi Konferencia, a Magyar Írószövetség, az Illyés Közalapítvány – ezeknek a műhelyeknek a vezetőjeként…

Budapest, 2014 januárjában