Könyvajánló: A „Malyenkij robot” dokumentumokban

Dupka György – Alekszej Korszun: A „Malyenkij robot” dokumentumokban – Ungvár-Bp.: Intermix Kiadó, 1997. – 161 old.


A közeli múltban magyar nyelven napvilágot látott kiadványok a közvélemény elé tárták 1944 novemberének-decemberének megrázó eseményeit: a háromnapi munka ürügyén Szolyvára elhurcolt, majd a GULAG lágereibe deportált kárpátaljai magyar és német civil (zömében) férfilakosság tragikus pusztulásának történetét. A napisajtóban is megjelentek publikációk a túlélők vallomásaiból, visszaemlékezéseiből. A történések körülményeinek feltárása azonban még mindig nem fejeződött be. Az igazság felderítésével foglalkozó kutatók újabb és újabb tényfeltáró adatra bukkannak, újabb és újabb, mindeddig szigorúan titkos dokumentumként kezelt adatok kerülnek elő a nehezen megnyíló levéltárak mélyéről.
A tragikus események teljesebb megvilágítása szándékával adjuk most közre ezt a kötetet, amelynek szerzői a totalitáriánus rendszer embertelenségeinek elkötelezett kutatói: Dupka György és Alekszej Korszun. Szívós munkájuk eredményeinek egy részét még a Szovjetunió felbomlása, az SZKP és annak hírhedt megtorló szerve, a KGB megszűnte előtt a nyilvánosság elé tárták. Leleplezték a kárpátaljai magyar és német lakosság sérelmére elkövetett ún. elszigetelési akció dicstelen mechanizmusát, rámutattak, hogy a helyhatalmi szervek szándékosan elhallgatták az akció és következményei megtörténtét, elzárkóztak az akció körülményeinek tisztázása elől.
Az újabb kutatások anyagait a szerzők azzal a szándékkal tárják a közvélemény elé, hogy a szovjet önkény ártatlan áldozatai felmentést kapjanak a hivatalos propaganda által évtizedeken át hangoztatott alaptalan vádak alól és visszanyerjék sárba tiport becsületüket. A kötet az utóbbi két év szívós kutató munkájának az eredményeit tárja az olvasók elé az NKVD szolyvai gyűjtőlágerének és a központi levéltáraknak szigorúan titkos dokumentumai alapján.
A kutatások eredményei és nyilvánossá tételük minden bizonnyal elősegítik Kárpátalja soknemzetiségű lakossága, Ukrajna állampolgárai számára a kölcsönös megértés légkörének erősödését, az igazi megbékélést, lehetővé teszik a hazai és a külföldi közvélemény számára Kárpátalja egyik legdrámaibb korszakának teljesebb megismerését.

Tóth Mihály, Ukrajna Legfelső Tanácsának
képviselője, a Szolyvai Emlékpark Bizottság elnöke