Könyvajánló: Ábeltől Antipásig

Forgon Pál: Ábeltől Antipásig. Verses Biblia-értelmezések. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1994.

E könyv értékes sajátossága az a mód, melyet a szerző választott arra, hogy a bibliai történések végiggondolása során termett gondolatait közkinccsé tegye: számba veszi a Biblia halottjait, a szó szoros értelmében Ábeltől Antipásig, miközben mind az Istentől elrugaszkodott bűnösök hitványan-nyomorúságos elmúlásának példái szentséges ürügyek számára ahhoz, hogy örök érvényű tanulságokat sugároztasson az olvasó elméjébe. E tanulságok summázata: csak Isten feltétlen alázatos szolgálatában találhatunk lelki megnyugvást, biztonságot, csak istenfélő életmóddal lehetünk méltók az üdvözülésre.
Bizonyosra vehető, hogy e könyv megjelenése és elolvasása sok embertársunkat hozzásegíti az Istenhez vezető út megtalálásához, a Kiadó tehát, s mindazok, akik e könyv megjelenését valamilyen módon támogatják, – talán semmilyen más módon nem pótolható missziót teljesítenek. Okkal hihetjük azt is, hogy dr. Forgon Pál, az Úr kegyelméből és akaratából sok-sok megpróbáltatáson át pátriárka-kort megélt püspök ezzel a könyvével a nagynevű, felejthetetlen emlékű református prédikátorok nyomdokaiba lép.”

Nagy Zoltán Mihály