Kezdőlap » Sorozatok » Könyvajánló » Könyvajánló: Babij ​Jar

Könyvajánló: Babij ​Jar

Anatolij Kuznyecov: Babij ​Jar. Magvető, Budapest, 1968. Fordította: Baranyi Gyula.

A ​Kijevet megszálló náci hatóságok és ukrán kiszolgálóik 1941. szeptember 29-én és 30-án, a zsidó újév két napján, 33 000 helyi, illetve Nyugat felől az ukrán fővárosba menekült zsidót, javarészt asszonyokat, gyerekeket és öregeket lőttek agyon a város mellett húzódó szakadékban, a Babij Jarban. A nácik a város 778 napig tartó megszállása alatt további százezer ukrán és orosz áldozatukat – zömében szovjet hadifoglyokat, bujkáló kommunistákat, partizánokat – végezték ki ezen a helyen.

Anatolij Kuznyecov Kijevben, a szovjetunióbeli zsidók pusztulásának jelképévé vált nagy völgyszakadék mellett született és nőtt fel, s gyermekként, közvetlen közelről tapasztalta meg a német megszállást. Dokumentumregénye a Junoszty című folyóiratban jelent meg 1966-ban, két részletben, szerencsés politikai pillanatban: a szovjetunióbeli antiszemita hullám rövid szünetében. (Az író 1969-ben maga is emigrációba kényszerült.) A szovjet olvasó Kuznyecov könyvéből szerezhetett először tudomást arról, hogy mit is jelentett valójában a német megszállás az ország zsidó lakosságára nézve. A téma mindaddig tabunak számított, és a regény megjelenése után nem sokkal újra az lett, egészen a szovjet rendszer végéig.

Az író egykorú dokumentumokra és a szemtanúk, túlélők visszaemlékezéseire építve mindenfajta stilizálástól mentesen, a krónikás szűkszavú egyszerűségével és kínzó pontossággal számol be az egykor játszóhelyül szolgáló szakadék történetéről: az SS terrorgépezetének működéséről, a futószalagon folyó kivégzésekről és Babij Jar utóéletéről: a tömegsírok eltüntetésének hátborzongató történetéről. A visszaemlékezésekből és dokumentumokból álló rövid fejezetek a regény nagyobb terjedelmű, elbeszélő fejezeteivel váltakoznak, melyek hőse a háborút gyerekként megélő elbeszélő. Kuznyecov a megszállás éveinek teljes kijevi körképét nyújtja: hitelesen és megrázóan ábrázolja a háborús évek nélkülözéseit, a városban fel-fellángoló ellenállást és a családja, valamint önmaga túlélésért folytatott rendkívül bátor erőfeszítéseit, a felnőtté válás történetét.

Forrás: moly.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Több száz millióan szenvednek ritka betegségekben a világon

Mintegy 300 millióan szenvednek úgynevezett ritka betegségekben a világon a francia ovostudományi kutatóintézet (Inserm) friss becslései szerin.

Close