Kezdőlap » Sorozatok » Könyvajánló » Könyvajánló: Fénnyel rajzolt emlékezet

Könyvajánló: Fénnyel rajzolt emlékezet

Varga Sándor. Fénnyel rajzolt emlékezet. Nagydobrony és népe 20. századi fényképeken. Nagydobrony, 2019.

Varga Sándor képes falumonográfiája hiánypótló, unikális kiadvány.  Összeállításának igényessége  Móricz Kálmán 1992-ben megjelent – s azóta két újabb kiadást megért – szociográfiájáéhoz mérhető, s egyúttal ki is egészíti azt a gazdag ismeretanyagot, amit a Nagydobrony című könyv tartalmaz.

A szerző a kötet előszavában így ír munkája céljáról:  „E könyv nem mutathat meg mindent, ami szép és értékes volt valaha, de sok eltűnő értéket fel tud mutatni. Sokat elmond arról, hogy a 20. század folyamán hogyan éltek, dolgoztak, öltözködtek, hogyan szórakoztak, házasodtak Nagydobronyban. Szembesít minket azzal, amire emlékeznünk ahhoz, hogy jó lokálpatrióták, jó nagydobronyiak maradhassunk a 21. században. Valóban fénnyel rajzolt emlékek gyűjteménye, összességében pedig rendszerezett emlékezet szeretne lenni ez a könyv mindenkinek, aki szűkebb hazáját, Nagydobronyt otthonának vallja.”

A Fénnyel rajzolt emlékezet mintegy 341 fényképén megelevenedik Nagydobrony 20. századi története. A szerző tematikus csoportokba rendezte a levéltárból, múzeumból származó, illetve családi emlékként megőrzött fotókat. A fényképek készítői között találjuk a néprajzkutató Dincsér Oszkárt és Tagán Galimdzsánt, akik a az 1930-as, illetve az 1940-es években jártak Nagydobronyban, de a felvételek többsége ismeretlen műtermekben készült vagy amatőr fotósok munkája.

Nem véletlen, hogy a kötet elejére a földművelést, gazdálkodást bemutató felvételek kerültek, hiszen a dobronyiak mindenekelőtt dolgosságukról, a munka és a föld iránti szeretetükről ismertek. Ilyennek látják őket a környékbeliek és az arra vetődő idegenek, de szerves része ez a nagydobronyiak önképének is: valószínűleg ezért őrzi annyi kép a szántás, kapálás, krumplivetés, paprikafidzís és megannyi más mezőgazdasági munka végzésének fázisait, pillanatait.

A fekete-fehér fotókon kirajzolódik a község évtizedekkel korábbi képe: a kamera elé álló falusiak körüli épületek, utcák, terek alig tűnnek ismerősnek. A házakon, kerítéseken a helyi népi építészet mára szinte teljesen eltűnt nyomait fedezhetjük fel, s ott vannak a képeken azok a rég lebontott középületek, melyekre már a legidősebbek sem emlékeznek.

A családi és egyéni fotók alapján rekonstruálhatóak az öltözködési szokások, a helyi viselet. Az egyik legkorábbi felvételen az idős családfő fehér, ünnepi surcot visel, a 20. század elejéről való osztályképen pitykés lajbiban, zsinóros ujjasban feszítenek a kisfiúk. Láthatjuk, hogy a múlt század közepéig a lányok, asszonyok nyakbavalót, ingvállat viseltek, s az ünneplő ruha elmaradhatatlan kiegészítője volt a gyöngykaláris és a hímzett zsebkendő.

A képek témái – társas munkaalkalmak, családi és közösségi események, ünnepi pillanatok stb. – jól szemléltetik, mit tartottak megörökítésre méltónak a régiek.  S bizonyára jelentéses, hogy a történelem sorsdöntő, drámai eseményeit ritkán kapták lencsevégre: a világháborúba induló katonákról, a Vörös Hadsereg átvonulásáról vagy a férfiak málenykij robotra hurcolásáról nincsenek felvételek; ha készültek is ilyenek, nem kerültek még elő. A személyes tragédiák azonban hangsúlyosabban jelennek meg a fényképeken, mint az napjainkban megszokott: a temetéseken a gyászolók körbeállják a nyitott koporsót, úgy néznek a kamerába.

S miközben az olvasó az igényes kivitelű albumban lapozgat, sok apró érdekességre figyelhet fel. A  közösségi alkalomnak számító disznóvágásokon például a legkisebb gyerek rendszerint meglovagolta a már megtisztított sertést, s ezeket a vidám pillanatokat szívesen örökítették meg a résztvevők. Úgyszintén érdekes látni a képes dokumentumait annak, hogy a faluban évtizedeken át amatőr színjátszó kör működött, hiszen ez a tény árnyalja a sztereotípiát, mely szerint a dobronyiak kizárólag a munkának élnek.

Elképzelhető, hogy e tárgyi emlékek nélkül az a falutörténeti mozzanat is feledébe merült volna, hogy a múlt század első évtizedeiben sokan útra keltek, hogy Amerikában próbáljanak szerencsét, ám a tífuszjárványok miatt jónéhányuk sosem tért haza. A galvestoni ravatalt körülálló dobronyiak csoportképével zárul a kötet, de ez korántsem valamiféle szomorkás befejezés. Sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig akadhatnak részletek, melyek talán elkerülték a történészek és a néprajzkutatók figyelmét, viszont a tárgyi emlékek, s különösképp a fényképek, őrzői és szóra bírható közvetítői ezeknek a valaha volt történéseknek.

Varga Sándor alapos, körültekintő gyűjtő- és szerkesztőmunkájának köszönhetően szép és tartalmas kötetet vehet kézbe az olvasó. A múlt hivatásos kutatóinak valódi kincsesbánya az album, az érdeklődő olvasó számára pedig örömteli felfedezések forrása, amely egy faluközösség történetének, szokásvilágának jobb megismerését segíti.   A szerző az Előszóban megjegyzi, hogy a munkát nem tartja befejezettnek: sok fotó lapulhat még a fiókok mélyén, s ezeket is érdemes lenne közzétenni egy majdani bővített kiadásban. Ha a terjedelem engedi, abban a leendő kötetben talán nagyobb szerep juthatna a kísérőszövegeknek, mert a tárgyát kiválóan ismerő néprajzkutató színes leírásai, a közölt szövegrészletek (pl. fényképek dedikációi), a képek készítésének körülményeiről szóló rövid történetek nem csupán informatívak, de a kollektív és egyéni emlékezet személyes lenyomataiként remekül egészítik ki a fénnyel rajzolt emlékezet mozaikkockáit.

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma

 

A Fénnyel rajzolt emlékezet. Nagydobrony és népe a 20. században című kötet kiadását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatta.

 

Szólj hozzá!

Read previous post:
Sárgabarack: az életelixír

Ha eleget ennénk belőle, tovább élnénk? Egyelőre nem áll rendelkezésünkre egész évben a sárgabarack. Legalábbis frissen nem. Viszont mindig ehetnénk...

Close