Könyvajánló: Szürke

Lőrincz P. Gabriella: Szürke. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2016.

Az Isten Hozott és az Isten Veled virágok kertjében állunk, járkálunk, fürkésszük a szürkén színes, színesen szürke titkokat. Valahogy így haladtam versről versre Lőrincz P. Gabriella új kötetében; hová? Szégyentelen a kérdés, de nincsenek föltehetetlen, kerülnivaló érdeklődések. A költő értelmezendő a kötetét, mintegy segítségül a fel és alá császkálásnak a Liberum arbitrium „a választás szabadsága” címet adta az első versciklusnak. Hogy aztán a Te r v című versében rögvest – a választás szabadsága révén? – rávezessen, lám milyen kényszerekkel, buktatókkal vagyunk övezve. Övezve? Inkább: korunkba ágyazva saját élt életünkkel. Amely végül oda konkludál: „nincs mitől tartani // meg kell lennie”.
Kárpátalja veszélyeztetett magyar közössége (a költőnő szűkebb otthona) és az emberi világ válsága közvetlen kapcsolatot mutat. „… elmaradt a szeretet ünnepe. / Bár a szupermarketek /polcai roskadoznak,/ évről évre több a műanyag.” (Álom havában) A széthullás, letöredezés kikezdi a hagyományos közösségeket, megszakítja a tapasztalati láncot a nemzedékek között. Az Áramszünethiány verse, a kötet tengelyében mintha napjaink minden oldalról nyomakodó krízisét állítaná párba egy tökéletes, minden civilizatorikus vívmányról lemondó, csaknem ember nélküli nyugalom óhajával. „Valami őrületes mély-sötét / nyugalom telepszik rá / magányomra” – írja Némaság című versében.
Aki ebben a (képzeletbeli) kertben jár, és ha körültekintően lépdel, finom határpontokat érinthet, érezhet ember és Isten, nő és férfi, anya és gyermekei, unoka és nagyszülő, haza és mindenség, otthon-idegenség, színek és szürkeség között. A három ciklusból álló újabb könyv le- és megtisztult hangja ennek a költészetnek etikai és esztétikai fordulóját mutatja. Az Összegzés ciklus után, fölnézve a könyvből arra kell gondolnunk, hogy innen csak újabb szint következhet. Megtéve az élő (hal) élettelenbe (márvány) oltását az eredmény spirituális – és föltételez-jövendöl újabb „Isten Hozott virágágyás”-t.
Ahogy Lőrincz P. Gabriella korábbi köteteiben is tapasztalhattuk, a színe és visszája közötti terület szellemi és érzelmi átbolyongása, minél pontosabb felmutatása ennek a lírának a célja és létfeltétele. A könyv címéhez (Szürke) illően (!) borzasztóan színes az a lírai személyiség, akit megpillanthatunk a versek mögött. Ami a címválasztást illeti, talán az orosz festő, Kandinszkij jutott a beregszászi poetria eszébe, aki a fehér és fekete, illetve a zöld és vörös keverékéből áll elő, azok minden lelki történéseivel.
Lőrincz P. Gabriella paradox még a kötetcím-adással is. A „Most halat vésni / Márványba…” küzdelmei nem csupán a mesterség, a munka, az anyaság, az Istennel és Istenhez menekvés, a kötetben nincs látványos/hősies/médiacsalogató póz, trükk, faxni, inkább az érlelődő, befelé pillantó szigorúság érvényesíti, teszi megkerülhetetlenné ezeket a verseket.

Botár Attila